
Jó felfogásban lépett pályára Szűcs János együttese, hiába az erős ellenfél, győzni akartak, ennek érdekében nagy erőket mozgósítottak. Volt lendület a játékban, nem látszott a srácokon, hogy pár hete még az influenza döntötte őket ágynak. Az első negyedóra végén meg volt a lehetőség a vezetés megszerzésére, egy az egyben vezethette támadónk a kapusra a labdát, de kimaradt a hatalmas ziccer. A 30. percben kapusunk, Tömöri húzott le egy beívelést, már fogta a labdát, a levegőben ütközött az ellenfél játékosával, kiejtette a játékszert, mindketten elestek, a játékvezető pedig mindenkit megdöbbentve, tizenegyest ítélt a Honvédnak. Maga a büntető sem volt szabályosan elvégezve, a rúgó játékos, igaz, megcsúszott, de kétszer ért a labdába, ilyenkor pedig a helyes ítélet: közvetett szabadrúgás kifelé. Úgy látszik, a sípmester hadilábon áll a szabályokkal. Az incidens viszont nem zavarta meg a fiúkat, továbbra is fegyelmezetten játszottak, a második félidőben rá tudták erőltetni akaratukat ellenfelükre. Mindent megpróbáltak, hogy egyenlítsenek, megfordítsák a mérkőzést, de nem sikerült betalálniuk a Honvéd kapujába.
Egy nagyon szép, kilenc mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozat szakadt meg, egy rossz bírói ítélet következtében, de kezdődhet egy új sikeres széria.
DVSC-DLA – Honvéd MFA: 0:1 (0:1)
DVSC-DLA: Tömöri, Kovács, Karmacsi, Krajcsovics, Kuszkó, Tóth B., Nagy R., Lénárt, Hegedűs, Székelyhidi, Sipos
Edző: Szűcs János
Szűcs János: Sajnos a felkészülésünk nem a terveink szerint alakult, az influenzajárvány nem kímélte a csapatot, nagyon sokan megbetegedtek, ez pedig megnehezítette a munkát. Többen a mai mérkőzésen sem voltak még 100%-os állapotban, de ez nem látszódott meg a teljesítményen. A mezőny legerősebb csapata ellen léptünk pályára idei első mérkőzésünkön, akik ellen az őszi szezont zártuk. Kicsit tartottam az előzmények tudatában a találkozótól, de a fiúk végig fegyelmezetten, nagy akarattal játszottak. A 15. perc környékén egy hatalmas ziccert hagytunk ki, szerintem ez volt a mérkőzés egyik fordulópontja. A másik az erősen véleményes tizenegyes, amit ellenünk ítélt meg a játékvezető, ráadásul a büntetőelvégzésének módja sem volt teljesen szabályos. Végig partiban voltunk ellenfelünkkel, sőt, a második játékrészben inkább a mi akaratunk érvényesült. Minden elismerésem a játékosoké, mindent megtettek azért, hogy megnyerjük ezt a meccset. A futball igazságtalansága, hogy nem mindig az a csapat győz, amelyik többet tett érte. Azon kívül, hogy nem szereztünk pontot, semmilyen hiányérzet nincs bennem, ha az összképet nézem, közelebb álltunk a győzelemhez, mint a Honvéd.




