A Master Round élcsapatai közül a MAC, a KAC és a Salzburg is nagy gólarányú vereséget mért az általuk választott, kvalifikációból feljutott ellenfeleikre, úgy tűnik, hogy a negyedik helyezett Fehérvár járt csak rosszul, hiszen amire sorra kerültek, már csak mi maradtunk benne a kalapban.
Az első harmad 2. percében Sándor László került a büntetőpadra, a fehérvári előnyt azonban ki tudtuk védekezni. Ezután viszonylag gyorsan két fehérvári kisbüntetés következett, utóbbiakat viszont a mieink nem tudták kihasználni. A mezőnyben viszonylag kiegyenlített küzdelem folyt, a hazai csapat előtt adódott számosabb lehetőség, jóval többet lőttek kapura, mint a mieink, de csapat elszántan küzdött, a védekezés is jól működött. 18.47-nél Kókai kapott 2 percet bottal akasztásért, az előny fele áthúzódott a következő harmadba.
Még tartott a fehérváriak emberfórja, amikor egy buli után korongot vesztettünk, az akcióból pedig a hazaiak szereztek vezetést Németh találatával. Szerencsére hamar sikerült kiegyenlíteni, 22.48-nál Ivanov vitte fel a pakkot, lövése után Bartók érkezett a kipattanóra és a hazaiak hálójába lőtt. 28.37-nél Rétfalvi éles szögből leadott lövése betalált, nagy szerencsével vezetett a Fehérvár. A harmad végén még kaptunk egy emberelőnyt, de nem sikerült élni vele.
A 3. játékrész elején Ivanov-ot küldték ki magas bottal való játékért. Az emberhátrányban jól bekkelt a debreceni együttes, majd heves támadásokba mentek át. Ebben a kezükre játszottak a fehérvári csapat kiállításai, gyors egymásutánban három játékosuknak is elkönyveltek egy-egy kisbüntetést. A harmadban a mieink óriási energiákat mozgósítottak, megnyerték a kapura lövéseket (12-9), az egyenlítés azonban csak nem jött össze, pedig az utolsó fél percben Belomoev helyére is mezőnyjátékos érkezett a jégre. Szerencsénk sem volt és a Fehérvár kapusa is kiválóan teljesített.
Győzelmével a Fehérvár lépéselőnyre tett szert a két nyert mérkőzésig tartó párharcban. Szombaton délben Debrecenben rendezik a visszavágót, ezt a találkozót hozni kell, hacsak nem akarunk lecsúszni az elődöntőről. Márpedig nem akarunk lecsúszni… Ezért kérjük a debreceni szurkolókat, hogy aki csak teheti, látogasson el György József legényeinek szombati meccsére; ezek a srácok minden támogatást megérdemelnek!
György József: „Az ellenfél nagyon készült erre a mérkőzésre; öt-hat olyan játékost hoztak, akiket az alapszakasz mérkőzéseken nem láttam, mert a juniorban hokiztak. Mindez érződött is, a szokottnál jóval nagyobb nyomást tudtak ránk helyezni. Az 1. harmadban 2 kiállítás esett mind a két oldalon, de gól nem született. Szervezetten és kiválóan jégkorongoztunk, de csak sikerült egy pár korongot a saját harmadunkban elveszíteni… A második harmadot emberhátrányban kezdtük egy áthúzódó büntetés miatt. Közvetlenül a bedobás után megnyertünk egy bulit, utána rögtön elveszítettük a pakkot, ebből 1-0-ra vezetett Fehérvár. Bő 2 perccel később Ivanov tört előre a bal oldalon, kapura lőtt, a kipattanóra Bartók érkezett és az ő találatával kiegyenlítettünk. Sajnos, a 29. percben egy éles szögből ellőtt korong a debreceni kapu felső sarkába került. A 3. harmadban minden erőnket mozgósítottunk, ez meg is látszott a lövési statisztikán, gólt azonban nem voltunk képesek elérni, pedig három emberelőnyünk is akadt. A fórokat sikerült kijátszani, de az ellenfél kapusa is nagyon jól védett. Az utolsó percben lehoztam a kapusunkat, egy percen keresztül 6-5 ellen támadtunk, újra megvoltak az esélyeink. A kapunkban Belomoev 38 lövést kapott, a mérkőzés alatt többször is védte a védhetetlent, nagyon komoly tartást biztosított a csapatnak Kiváló mérkőzésen vagyunk túl, óriásit küzdöttek a srácok, szervezett és tudatos játékot láttam tőlük, aminek nagyon örülök, mert egy igen komoly játékerőt képviselő csapat volt az ellenfelünk. Azt nagyon sajnálom, hogy emberelőnyben nem sikerült gólokat szereznünk, de ami szintén fontos, hogy a Fehérvár talált gólokkal nyert ellenünk, nyilván voltak kijátszott helyzeteik is, de azokat nem tudták értékesíteni. A szerencsével megint hadilábon álltunk, a döntő pillanatokban gyakran pattant a korong számunkra rosszul és mindig elfelé a kaputól… A második meccsre szombaton kerül sor, hazai környezetben fogadjuk a fehérvári együttest. Megpróbálunk mindent, de az a legfontosabb, hogy megint tudjunk 60 percen át küzdeni és kiegyenlíteni a párharc állását!”
Fehérvár AV 19 – Debreceni HK 2-1 (0-0, 2-1, 0-0)
Gólszerzők: Németh és Rétfalvi, illetve Bartók