Tovább tart a Phoenix-átok

Vegyes előjelekkel várta az élvonalbeli rájátszás első mérkőzését a Debreceni Egyetem floorball gárdája. A bajnoki elődöntő láthatóan felspanolta a srácokat, mindenki igyekezett minél többet edzeni a címvédő Phoenix Fireball elleni találkozót megelőzően. Ugyanakkor sajnos ezúttal sem tudott teljes kerettel kiállni a cívisvárosi csapat, a sérülések sorozatát Fábián Donát nyitotta szerdán, majd végül sajnos többen is csatlakoztak hozzá.

0

IMG_0509-300x200 Tovább tart a Phoenix-átok

Mindez nem szegte kedvét a DEAC játékosainak, a mérkőzés első komoly gólszerzési lehetőségét Okos Csanád alakította ki, majd a második percben Varga Gergő lövésére már nem volt ellenszer (0:1). A jó debreceni start felébresztette a hazaiakat is, Rési Zoltán csillogtatta meg klasszisát (1:1). A hatodik percben aztán két gólt szereztek a házigazdák, egy védelmi elcsúszást Rácz Domokos használt ki, majd Csipkereki Roland is bevette a debreceni kaput (3:1). A gyors hazai gólokra érkezett is a DEAC válasza, Nyisztor Szabolcs tette le a névjegyét (3:2). A találkozó első emberelőnyét a hazaiak kapták (Balogh Jánost kissé szigorúan ültették ki a játékvezetők) és sokáig jól is állta a sarat a fekete-fehérek védelme. Ám jött Rácz Domokos, aki sikerrel járt túl mindenkinek az eszén (4:2). A folytatásban is adódtak lehetőségek mindkét kapu előtt, ám a szünetet megelőzően már csak egy gólt láthattunk – ezt viszont a DEAC szerezte Okos Csanád révén. A játékrész utolsó percei enyhe DEAC fölényben teltek, összességében jó első etapot zártak a hajdúságiak.

A második húsz perc első perceiben nagyobb tempót diktált a hazai csapat és ez sajnos gyorsan a gólok számában is megmutatkozott. Tényi Tamás volt első körben eredményes, majd Kovács Balázs távoli löketén sem volt blokk. Mile Benedek góljával már 7:3-at mutatott az eredményjelző, rövid idő alatt lépett el jelentősen a Phoenix csapata. A debreceniek ébredeztek, Nyisztor Szabolcs újabb találatával ismét három volt közte (7:4). A mérkőzés felénél sajnos több percet állni kényszerült a játék, a hazaiak támadója, Fayarchuk Aiden és a debreceniek kapusa, dr. Héjja Gábor ütközött, aminek következtében sajnos mindketten sérülést szenvedtek. A Phoenix agilis támadója a térdén szenvedett sérülést, míg a debreceniek kapusa enyhe agyrázkódást szenvedett. A folytatásban kapuscsere, valamint ötperces emberhátrány megoldása várt a DEAC csapatára. Dorogi Kristóf jól szállt be a találkozóba, ám Rácz Domokos egyszer ezúttal is tarthatatlan volt (8:4). A szünet előtt támadást erőltető DEAC még egy gólt kapott kontrából (Harangozó Szilárd volt eredményes), nem sikerült jó második harmadot produkálni (9:4).

A zárú húsz percnek is motiváltan vágott neki mindkét gárda, volt dolga mindkét kapusnak. A 44. percben először támadhatott előnyben a debreceni csapat, ám a meddő fölénynek ezúttal is kapott gól lett a vége, Csipkereki Roland ugrott ki (10:4). A továbbiakban is becsülettel küzdöttek az egyetemisták, ám a srácoknak szerencséjük sem volt, a labda valószínűleg nem ment át teljes terjedelmével a gólvonalon, ám Rácz Domokos találatát megadták a bírók (11:4). A vége előtt egy kétperces emberhátrányt még kibekkelt a DEAC, ám az utolsó percben egy szerencsés góllal kialakult a 12:4-es végeredmény.

Van bőven tanulsága a mérkőzésnek debreceni oldalon. Még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a hét folyamán ahhoz, hogy a párharc második mérkőzésén megtörjék Varga Gergőék a Phoenix-átkot. Javításra jövő szombaton nyílik lehetőség: a DESOK Sportcsarnokban kerül megrendezésre az elődöntő második párharca, ahol mindenki buzdítására szüksége lesz a DEAC játékosainak!

Salming OB I, bajnoki elődöntő, 1. mérkőzés:
Phoenix Fireball – Debreceni EAC 12:4 (4:3, 5:1, 3:0)
Törökbálint, 50 néző
Vezette: Juhász Krisztián, Pintér Ádám

DEAC pontszerzői: Varga Gergő (1+2), Nyisztor Szabolcs (2+0), Okos Csanád (1+0), Radványi Balázs (0+1)

A két győzelemig tartó párharc állása: 1:0 a Phoenix Fireball javára