Kiemelt versenyen arattak a debreceni uszonyosúszók

Hétvégén Kecskeméten rendezték a tavasz legrangosabb uszonyosúszó kupaversenyét, amelyen a Debreceni Búvárklub csapata közel 50 fővel indulva, magasan a legeredményesebb egyesület lett.

0

BácsvízKupa_csapat_2019-300x169 Kiemelt versenyen arattak a debreceni uszonyosúszók

A legkisebbektől egészen a szenior korosztályig mindenki vízbe ugrott a Bácsvíz Kupa elnevezésű, az éves egyesületi pontverseny szempontjából kiemelt jelentőségű országos uszonyos viadalon. A debreceniek 60 alkalommal állhattak dobogóra, minden korosztályban szereztek érmet, a váltó versenyszámokban pedig imponáló magabiztossággal lettek rendre a leggyorsabbak.

„Az egyéni időeredményeket ezúttal kicsit háttérbe szorítottuk, hiszen mindenki minden versenyszámot leúszott, amit csak lehetett, így a nagyobbak például 7 alkalommal is vízbe ugrottak. Egy csapat életében ritka az ilyen kedvező együttállás, ugyanis a remek egyéni teljesítmények mellett a 10 évesektől a szeniorig minden korosztályban szereztünk váltó aranyérmet is. Ez persze nem a véletlen műve, a versenyzők, a szülők és az edzők is minden dicséretet megérdemelnek, csak jól működő, igazi csapatmunka eredménye lehet egy ilyen színvonalú szereplés.” – értékelte a csapat teljesítményét Kókai Dávid szakosztályvezető, majd hozzátette – „Természetesen van még mit tanulnunk a sikerekből is, hiszen jól látható, hogy a 10 éves és fiatalabb korosztályokra kell a közeljövőben fókuszálnunk, ha tartósan szeretnénk ezt a kiegyensúlyozottságot és eredményességet fenntartani.”