
Az 1. harmad javarészt kiegyenlített játékkal telt el, a mieink lendületesen és jól hokiztak. A játékrészben egyetlen gól esett, ezt 16.01-nél Kovács Balázs szerezte, kihasználva egy emberelőnyös szituációt. A 2. játékrészben sem bővelkedett a találatokban, ez idő alatt is csak egyszer rezdült meg a háló, 28.42-nél Kovács Balázs újra emberfórban vette be a fehérváriak kapuját. 43.05-nél a vendégcsapatnál volt az előny, Kovács Kristóf azonban hátrányból is betalált. A vendégek próbáltak feljebb kapaszkodni, ez az 53. percben sikerült is, Járossy góljával közelebb lopóztak a mieinkhez. 58.54-nél az akadémisták szakvezetője időt kért, lehozta a kapusát is, de az eredmény már nem módosult.
A jól játszó debreceni gárda megérdemelten győzött, a kapunkban Petruska Olivér 96.3 %-os hatékonysággal dolgozott. Érdekesség, hogy mind a három hazai gól speciális játékhelyzetben született.
Okos Csanád: „Főként az első 20 perccel vagyok megelégedve, sokat korcsolyáztunk, jól támadtuk le az ellenfelet és a letámadásokból ígéretes helyzeteket alakítottunk ki. Mind a három sorunk kivette a részét a játékból, Petruska Olivér is jó teljesítményt nyújtott a kapuban, ami mindenképpen pozitívum. Összességében izgalmas, pörgős mérkőzést játszottunk.”
Debreceni HK A – ifj. Ocskay G. JA B 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)
Gólszerzők: Kovács Balázs(2), Kovács Kr.





