
Egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottak a csapatok, a színvonalra nem lehetett panasz. Szatmári Csaba tanítványai végig nagy kedvvel és lendületesen játszottak, a csapatrészek közt meg volt az összhang, rengeteget futottak a mérkőzésen. A 28. percben Gyönyörű büntetőből megszerezte a vezetést, majd 7 perc múlva duplázott: Sármány a 16-os sarkáról átívelte a labdát a hosszúra, Gergő pedig gyönyörű mozdulattal, kapásból ballal a rövidbe bombázott. Voltak még további helyzetek mindkét oldalon, a szombathelyi lehetőségeket a remek napot kifogó Kosztyu hárította. Az utolsó percben a játékvezető az Illésnek is megítélt egy tizenegyest, amit értékesítettek, de a debreceni győzelem nem forgott veszélyben.
A három pontnak köszönhetően stabilizálta második helyét csapatunk a táblázaton, a rivális Honvédtól hat pontra távolodtak el.
Szép volt srácok.
DVSC-DLA – Illés Akadémia: 2:1 (2:0)
DVSC-DLA: Kosztyu, Kovács, Szabó K., Lakatos, Pintér, Tomola (Sárosi 67’), Burai (Barna 71’), Gyönyörű, Sármány (Mező 88’), Bene, Maruscsák (Sóss 88’)
Edző: Szatmári Csaba
Gólszerzők: Gyönyörű 28’, 35’
Szatmári Csaba: Egy jó mérkőzést játszottunk, ehhez minden adva volt, jó idő, jó ellenfél, ideális körülmények, volt küzdelem a pályán és gólok is születtek. A mérkőzés összképét tekintve, úgy gondolom, rászolgáltunk a három pontra, nagyon sokat tettünk érte, voltak helyzeteink, igaz, az Illés előtt is adódtak lehetőségek. Mindenki próbálta magából kihozni a maximumot, odatették magukat a játékosok, le a kalappal a teljesítményük előtt. Voltak jó egyéni teljesítmények, de a győzelem csapatmunka eredménye.




