Szombaton még az olasz zászlóforgatók bűvölték a debrecenieket a Nagytemplom előtt, augusztus 23-tól viszont a 18 éves korosztály leányai és fiai, a glóbusz minden sarkából eldönthetik, ki a legjobb közülük. Ebben a korosztályban rendezik ugyanis a sportág világbajnokságát a megyeszékhelyen.
A hétfői sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester – aki maga is mester a palánkok alatt – megfogalmazta, próbáltak utána számolni hanyadik világversenye ez a szakágnak Debrecenben, de elakadtak. A FIBA, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség már saját otthonának tekinti városunkat.
Az U 18-as kategóriában 20 női és ugyanannyi férfi csapat verseng majd a dobogó fokaiért. Köztük természetesen mindkét kategóriában magyar tehetségek is. A lányoknak nehéz lesz túlszárnyalni a tavalyi eredményüket, hiszen akkor, az idevaló Szabó Zitával felálló trikolóros gárda bronzérmet szerzett. Debreceni sportoló és mester idén is lesz a templom tövében. A fiúk szövetségi kapitánya a DEAC-os Lekli József, a keretben ott van a szintén egyetemista körökből jól ismert Hegedűs Brúnó és Gadus Bogdán.
Az U 18-asokkal párhuzamosan szombaton elrajtol a World Tour is. A tizenkét Masters tornából álló sorozatnak a debreceni lesz az ötödik állomása olyan városok mellett, mint Párizs, Montreal, Prága, illetve Hong Kong. A nagydöntőt Abu Dhabiban rendezik majd.
A FIBA idei célja az, hogy a rendezvény – melyre a belépés ingyenes – környezettudatos legyen. Éppen ezért a sportolók és a kísérők mind a pálya közelében laknak majd, és elsősorban a tömegközlekedést használják.
W.Gy.





