50%-os mérleg a második napon

Március 23-án folytatódtak a Rookie Cup 3. fordulójának küzdelmei.

0

DSC_2277-300x200 50%-os mérleg a második naponFotó:debrecenihoki.hu

Az első napot a tabella éllovasai zárták a legjobban; a Sokil Kyiv és a Sanok is megnyerte mindkét mérkőzését. A mieink kora délután nagy csatában legyőzték a Gladiátorokat, utána viszont nem bírtak a sanoki legénységgel. A 2. napi első mérkőzésen éppen a listavezető Sokil Kyiv gárdájával futottak össze a debreceni srácok, a délutáni, Tőketerebes elleni találkozójuk viszont valamivel könnyebbnek ígérkezett.

09.00 Debreceni Hoki Klub – Sokil Kyiv 2-8 (1-2, 1-6)
Gólszerzők: 
Bodnár B. és Szalontai, illetve Pazii(5), Ponomarenko, Shmatkov és Levchenko

György István: „A torna legerősebb csapata ellen igen jó mérkőzést tudtunk játszani. Bár az eredmény nem ezt mutatja, azért jó volt látni, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és az első félidőben fej-fej mellett haladtunk velük. Nagyon odatették magukat a fiúk, nem „tiszteltük túl” az ellenfelet és ez a játék képében is megjelent. Képzettebb játékosaik vannak, ezért sikerült nyolcszor betalálniuk, de ezen a találkozón csak dicséret illeti meg a mieinket.”

10.20 MMKS Podhale Nowy Targ – MSKM Trebisov 6-0 (2-0, 4-0)
Gólszerzők: 
Kaleta(2), Kopytko, Zóltek, Zubek és Mizera

11.40 STS UKS Niedzwiadki MOSiR Sanok – Kryzhynka Kyiv 4-3 (1-2, 3-1)
Gólszerzők:
 Karnas(2), Czopor, Tymcio, illetve Novokhatnii(2) és Tyazkorob

13.00 Sokil Kyiv – Gladiators Select Team 8-2 (3-2, 5-0)
Gólszerzők:
 Pazii(3), Simchuk(2), Grebenuk, Karpachov és Ponomarenko, illetve  Fratila és Filer

14.20 MSKM Trebisov – Debreceni Hoki Klub 0-3 (0-2, 0-1)
Gólszerzők:
 Szűcs, Czecze és Juhos

György István: „A reggeli mérkőzéshez képest jóval szerényebben hokiztunk, sajnos, nem volt meg az a fordulatszám, amelyen pörögnünk kellett volna. A játék többnyire a vendégcsapat harmadában folyt, de valahogy nem sikerült túl kreatívra az offenzív játékunk. Rengeteg korongot elszórtunk, kapkodtunk, így pedig nagyon nehéz veszélyesnek lenni az ellenfél kapuja előtt. Szoknunk kell még azt a helyzetet, amikor nekünk adatik meg, hogy irányíthatjuk a játékot és nem vagyunk védekezésre kényszerítve.”

15.40 Kryzhynka Kyiv – MMKS Podhale Nowy Targ 3-0 (2-0, 1-0)
Gólszerzők:
 Pavlenko(2) és Pobihailenko

17.00 Gladiators Select Team – STS UKS Niedzwiadki MOSiR Sanok  3-7 (2-2, 1-5)
Gólszerzők: 
Radu, Stanciu és Filer, illetve Prokopiak, Karnas, Szarzinski, Niemczyk, Czopor, Tymcio és Sawicki

A Sokil Kyiv és a Sanok tovább folytatta a menetelést, mindkét együttes hozta a második napi mérkőzéseit. A mieink mérlege egy győzelem és egy vereség, éppúgy, mint pénteken. A 3. fordulós és az összesített eredményünk sokban függ attól, milyen teljesítményt produkálnak vasárnap a srácok, ám azt máris megállapíthatjuk, hogy a játékuk láthatóan fejlődik. A folytatás vasárnap 8.00 órakor következik.