Remekül teljesítettek a minik

U 10 B csapatunk március 23-án, Pesterzsébeten nyolc csapatos tornán vett részt. A mieink ellenfelei az FTC, a Győri ETO HC egyes, valamint a Pesterzsébeti Farkasok egyes, illetve kettes csapatai voltak.

0

defaultnews_u10-2-300x200 Remekül teljesítettek a minik

Matkó Zsolt: „A torna kezdetén egy kicsit benn maradtunk az öltözőben, figyelmetlenül és küzdeni akarás nélkül hokiztunk, a mi kevés volt az ügyesen játszó FTC ellen. Szerencsére, a további három meccsen mintha kicserélték volna a mieinket. Az ellenfelek ugyan kissé könnyebbek voltak, de minden játékos keményen dolgozott, jobban figyeltek egymásra és a játékra is. Ennek eredményeként a hátralévő három találkozónkat megnyertük.  A gyerekek az utolsó meccsen már arra is figyeltek, hogy mindenki szerezzen gólt. Sikerrel jártak, aminek nagyon örültem, mivel rávilágított arra, mennyire csapatban próbált gondolkodni a társaság.”

A DHK csapatának tagjai voltak: Plásztán Borsa, Szász Mátyás Ádám, Bereczki Dóra, Tallódi Bendegúz, Plásztán Péter, Verbói Benett, Varga Csaba, Juhász Balázs, Pogácsás Róbert és Csonka János.