Fotó: DVSC Kézilabda Facebook
A vendég MTK csapata február 16-án tudott legutoljára győzni a bajnokságban, remélhetőleg ez pénteken sem fog változni. Idegenben csupán két győzelmet tudtak elérni, mindössze a Mosonmagyaróvár illetve az Eger ellen sikerült mindkét bajnoki pontot begyűjteni. Figyelemre méltó idegenbeli eredményük a december 30-án lejátszott Siófok elleni találkozó, amelyen döntetlent játszottak az EHF-kupában menetelő Balaton-partiak ellen. A csapat legnagyobb sztárja a válogatott keretbe is behívott, nyártól újra Debrecenben szereplő, igazi cívis hölgy, Karnik Szabina, aki 132 góljával a legeredményesebb MTK játékos, illetve az egész bajnokság negyedik legtöbb gólt szerző játékosa. „Szacsa” mellett azonban találunk még volt Lokistát, hiszen Dakos, Slakta és Lajtos is szerepelt Debrecenben korábban és mindhárman fontos tagjai a fővárosi kék-fehéreknek. Nagyon fontos lesz még hatástalanítani Termány Ritát, aki szintén képes nagyon eredményes játékra. A vendégek mestere az a Golovin Vlagyimir, akit tavaly nyáron a világbajnok junior válogatott szövetségi kapitányaként egy ország kedvelt meg.
A vendégekkel ellentétben a mieink esetében nem kell sokat visszamenni az időben egy győztes meccs felkutatása érdekében, hiszen múlt hét szombaton Egerben sikerült diadalmaskodni. Annál a találkozónál biztosan nehezebb mérkőzésre kell számítani, hiszen a vendégek keretében több jó képességű, rutinos és a debreceni közeget jól ismerő kézilabdázó van. A lányok a tavaszi szezonban már két nagy „oroszlán” bajszát is megrángatták, hiszen a Győr és a Ferencváros is alaposan megszenvedett a két pontért a Cívisvárosban. A jövő immáron tisztázott, talán ez több játékosnál terhet vett le a vállakról, hiszen köztudott, hogy mely játékos marad és mely játékos távozik a szezon végeztével. Mindenképpen biztató jel Anna Punko javuló formája, az orosz játékos több esetben bajlódott sérüléssel ittléte során, remélhetőleg a szezon további részében egy egészséges és jó formában lévő Annát láthatunk. Nagy kérdés Lotte Grigel esetében, aki a mérkőzés napján ünnepli születésnapját, hogy pályára lép-e vagy pedig Bulath Anitának kell a kezébe venni a karmesteri pálcát, gondolva kicsit a jövő szezonra is. Kapusposzton nem kérdés, hogy Triffa nagyon magabiztos, egyenletesen magas színvonalú teljesítménye mellett szükség van Oguntoyéra is, aki egyre több lehetőséget kap a szakmai stábtól. A csapat támadójátéka igencsak gyorsabb és dinamikusabb, amely a gólok számában is meglátszik, így ha sikerül egy stabil védekezést kialakítani, akkor hazai pályán elég jó győzelmi esélyekkel lép pályára a csapat.
Hajrá lányok, hajrá DVSC!
DVSC-SCHAEFFLER – MTK
04.05. 18:00 Hódos Imre Sportcsarnok





