Résztvevőkben nem volt hiány, a házigazdák két csapattal voltak jelen, rajtuk kívül a DVTK Jegesmedvék, a Zempléni Hiúzok, a Csabai Farkasok, a Kazincbarcika Ördögök, valamint a Nyíregyházi Sportcentrum csapatai vettek részt ezen a seregszemlén.
Fekete Albert: „Sok új gyerek ezen a tornán bemutatkozott be először a szülők és a nagyszülők előtt. A csapataink nagyon lelkesen küzdöttek. Voltak egészen jó teljesítmények, de akadt olyan gyerek is, akitől többet vártam az edzéseken látottak alapján. Az is örömünkre szolgált, hogy a kettes csapatunkban a 10 játékos között szám szerint 6 kislány szerepelt. Remélem, hogy rövidesen már egy teljes leány csapatot is el tudunk indítani a tornákon.”
A részvevők névsora a következő volt: Nagy Ákos, Lekli Zétény, Juhász Kende, Seprényi Attila, Molnár Boldizsár, Timbusz Balázs, Szanka Barnabás, Kertész Zalán, Bakondi Ábel, Lipták Levente, Váki Bercel, Szatmári Milán, Bozán Zalán, Hidvégi Hanna, Hidvégi Aliz, Kovács Eszter, Kovács Rebeka, Nagy Kata, Gulyás Borbála, Gaál-Szabó Tamás, Rajnoha Attila, Kovács Dániel és Hadházy Ákos.