Ezen a héten két meccsen lép pályára a Loki

Két mérkőzést játszik ezen a héten a DVSC labdarúgócsapata: kedden a Vidi otthonában lépünk pályára a Magyar Kupa elődöntő első összecsapásán, míg szombaton a Haladást fogadjuk a Nagyerdei Stadionban.

0

dvsc_haladas_20180901_27-300x200 Ezen a héten két meccsen lép pályára a Loki

A fehérváriak a negyeddöntőben kettős győzelemmel a Ferencvárost, a DVSC pedig a Mezőkövesdet búcsúztatta, miután a debreceni 1-0-s siker után a visszavágón 1-1-es döntetlen született.

A MOL Vidi FC – DVSC Magyar Kupa-mérkőzést kedden 18 órakor rendezik az Aréna Sóstó Stadionban.

Szombaton a kiesés ellen menekülő, ám az elmúlt hat mérkőzésen 5 győzelmet aratott Haladást fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. A jó szereplésnek köszönhetően a szombathelyiek már csak négy pontra vannak a bennmaradást jelentő 10. helytől, holott ez a különbég volt már tíz pont is.

A DVSC és a Haladás szombaton 68. alkalommal találkozik az élvonalban. Huszonhét alkalommal győztesen hagytuk el a pályát, és 21 döntetlen mellett 19-szer vereséget szenvedtünk. A gólarány 80-68 a Loki javára.

A két csapat idei szezonbeli első meccse 1-1-es döntetlen zárult Debrecenben, míg a szombathelyi találkozón 2-0-ra a DVSC nyert.

A zöld-fehérekhez télen érkezett Holdampf Gergő, az ukrán Oleh Hologyuk, a bolgár Galin Ivanov, Mohl Dávid, Saláta Kornél és a portugál Rui Pedro Couto Ramalho. Távozott Miroszlav Grumics, Kovács Lóránt, Emil Lyng és Rácz Barnabás.

A DVSC – Haladás bajnoki találkozót szombaton 17 órától rendezik a Nagyerdei Stadionban.