
Borbát Norbert: „Az első négy meccsen sikerült érvényesíteni az akaratunkat, jól hokiztunk, szép támadásokat vezettünk. Ennek köszönhetően sikerült a későbbi győztes hazaiak és a rimaszombati csapat mellett bekerülni a legjobb három közé, ahol körmérkőzést játszottunk egymás ellen. Sajnos az utóbbi két találkozón alulmaradtunk, így be kellett érnünk a 3. helyezéssel. Emiatt volt ugyan egy kis szomorúság az öltözőben, de én úgy gondolom, hogy a gyerekek nagyon szép eredményt értek el.”
A DHK csapatának tagjai voltak: Bozán Zalán, Sutyák Márton, Juhász Kende, Miron Kristóf, Szatmári Milán, Plásztán Borsa, Lekli Zétény, Rózsa Ádám, Seprényi Attila, Kovács Rebeka, Kovács Eszter és Nagy Ákos.




