Újabb tízgólos siker a Budaörs ellen

A múlt heti Alba Fehérvár elleni vereséget követően magabiztos győzelmet aratott a DVSC-Schaeffler csapata a Budaörs otthonában a női kézilabda NB I-ben. A debreceni hölgykoszorú végig irányította a találkozót és teljesen megérdemelten nyert a hazai mérkőzéshez hasonlóan tíz góllal. A győzelem remélhetőleg plusz energiát ad a hátralévő három, nagyon fontos találkozókra.

0

55576457_2437019103022637_7269082331430780928_n-300x200 Újabb tízgólos siker a Budaörs ellenFotó: DVSC Kézilabda Facebook

A mérkőzés egyértelmű esélyese a DVSC volt, hiszen a hazai csapat a kiesés ellen küzdő Budaörs volt, amely ellen még nem szenvedett vereséget első osztályú mérkőzésen. Neukum Tamás igyekezett megtréfálni rutinos kollégáját, Köstner Vilmost, hiszen már az első perctől kezdve 7 mezőnyjátékossal támadott csapata, így viszont a kapu üresen maradt. Az első percekben meg is lepte a hazai csapat a Lokit, négy perc után 2-2 volt az állás. Innentől kezdve fokozatosan elhúzott a jobb erőkből álló hajdúsági együttes és a 8. percben Tóvizi gólja 6-3-as vendégvezetést eredményezett. Nem adta könnyen magát a hazai csapat és fokozatosan zárkózott fel és Ertl értékesített büntetőjével egy gól volt csak a hátrány. A félidő vége felé azonban ismét a mieink domináltak és Bulath vezérletével végül is ötgólos debreceni előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő eleje kapusvédésekről, elhibázott támadásokról szólt, azonban a mieink hibáztak kevesebbet, így tovább tudták növelni a különbséget. A 41. percben már tízgólos volt az előny a javunkra, köszönhetően Tóvizi góljának. Nem találta védekezésünk ellenszerét a Budaörs, és Oguntoye is több esetben hárította próbálkozásaikat. Az idő múlásával egyre biztosabbá vált a siker, így Köstner mester mindenkit pályára küldhetett, hogy bizonyítson. Az utolsó bő tíz percben lehetőséget kapó Szabó Dóra például nagyon is élt ezzel a lehetőséggel, volt olyan sorozata, amikor négy lövést is hárított egymás után. A győzelem nem forgott veszélyben és végül nagyon megnyugtató tízgólos győzelmet arattak a lányok az év végén minden bizonnyal kieső helyen végző Budaörssel szemben.

Fontos győzelmet aratott a DVSC, amely így jelenleg a hatodik helyen áll a bajnoki pontvadászatban. Azonban nem árt megjegyezni, hogy mind a három hátralévő mérkőzés egy kis döntő a csapatnak, amelyek megnyerésével biztosíthatják hatodik pozíciójukat a tabellán. Úgy látszik, a Húsvéti locsolkodás jó hatással volt a lányokra, ha ezen múlna, akkor minden bajnoki mérkőzés előtt lehetne ápolni ezt a hagyományt.

MOYRA-BUDAÖRS HANDBALL–DVSC SCHAEFFLER 19–29 (10–15)

BUDAÖRS: Wéninger – Hajduch 3, Hornyák Á. 1, Gerháth 3, Szabadfi 2, Zsigmond, Braun

Csere: Kastl, Sipeki (kapusok), Ertl 2 (2), Kaczur, SOÓS V. 6, Horváth L. 2 (1), Lendvai

Edző: Neukum Tamás

DVSC: OGUNTOYE – Varsányi 3, Kovács Anna, Tóvizi 4, Deszpotovics 3, Grigel 4, Vantara-Kelemen 4

Csere: SZABÓ D. (kapus), Szabó P., Punyko 3, Bordás, BULATH 6 (2), Arany 1, Borgyos 1, Zamfirescu

Edző: Köstner Vilmos

R.M.