
Vegyes előjelekkel várhattunk a Ferencváros elleni találkozót, hiszen fájó vereséget szenvedett a csapat a Kisvárda ellen, viszont az idei bajnokságban még az FTC ellen veretlen volt. Sok meglepetést nem tartalmazott a kezdőcsapat, ezúttal Zsóri kapott lehetőséget kezdőként, míg az ő támadójátékát elsősorban a Szécsi-Bódi-Varga Kevin hármasnak kellett támogatnia. A védők közül Kinyik nem léphetett pályára, így a Szatmári-Pávkovics belsővédő párosnak szavazott bizalmat Herczeg András.
Kemény párharcokkal indult a találkozó, Zsóri és Frimpong kétszer is összefejelt a 8. percben, szerencsére mindketten tudták folytatni a játékot. Az első kapuralövés Varga Kevinhez volt köthető a 12. percben, aki ballal próbálta meglepni Dibuszt, azonban 20 méteres csavarását biztosan fogta a válogatott kapus. Két perccel később viszont Signevich készítette nagyszerűen Isaelnek a labdát, aki betört a tizenhatoson belülre, majd éles szögből mintegy öt méterről lőtt a hosszú sarokba, hiába próbálta ezt megakadályozni Nagy Sándor és Szatmári (1-0). A 19. percben Zsóri engedte el nagyon okosan Szatmári passzát, amivel becsapta védőjét, Dibusz azonban kijött a kapujából és tisztázott. Öt perccel a félidő vége előtt egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Ferenczi adott be laposan, Szatmári pedig szabadon lőhetett mintegy 10 méterről, azonban lövése messze elkerülte a kaput. Nagy helyzet volt… Felpörögtek az események, az ellentámadásból Signevich lövését kellett Nagy Sándornak védenie. A 41. percben pedig újabb gólt szereztük pontrúgás után: egy nagyszerűen középre adott Bódi szöglet után Pávkovics érkezett mintaszerűen és csúsztatott Dibusz feje fölött a hálóba (1-1). Több helyzet nem alakult ki az első félidőben, így a játék képe alapján igazságosnak volt mondható a félidei eredmény. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, nem játszottunk megilletődötten a bajnok Ferencváros otthonában.
A második félidő elején kétszer is helyzetbe került Ferenczi János, előbb a tizenhatos bal oldalán kapott egy jó passzt, ám lövését Dibusz védte nagy bravúrral, majd néhány másodperc múlva egy távoli lövését is hárította a Ferencváros kapusa. Az első esetben ráadásul Szécsi középen teljesen üresen, talán egy passz jobb megoldás lehetett volna ebben a helyzetben. Támadásban maradt a csapat, az 54. percben Varga lőtt el ide-oda pattogó labdát, azonban lövése elkerülte a kaput. Hiába azonban a mieink aktívabb játéka, Isael okosan löbbölte be Varga Rolandnak, aki mellel átvette, majd a Nagy Sándor mellett ellőtte a labdát, amely a kapust is érintve kapuba vánszorgott (2-1). A 62. percben változtatott először Herczeg András, Harist Csősz váltotta. Nyolc perc múlva újabb cseréket eszközölt a mester, egy tervezett (Takács váltotta Zsórit) mellett azonban volt egy kényszerű változtatás is, hiszen az első információk alapján combizom szakadást szenvedő Nagy Sándor helyett Kosicky érkezett. A változtatások után az első lehetőség Bódi előtt adódott, aki egy lepattanó labdát lőtt kapura mintegy 20 méterről laposan, azonban a rövid sarokba tartó labdát Dibusz védte lábbal. A 87. percben Bőle vitt le az alapvonalig a jobb oldalon, majd adott középre, Bódi azonban mentett az érkező ferencvárosi támadó előtt. Két perccel később újabb hazai helyzet, az előre húzódód Heister lőtt kapura mintegy 30 méterről, amelybe Böde tette bele a lábát, amely így még veszélyesebb lett, ám elkerülte Kosicky kapuját. A rendes játékidő utolsó percében passzolgattunk a Ferencváros kapuja előtt, többen is lőhettek volna, azonban végül Varga Kevin lőtt csúnyán fölé. Több vendéghelyzet nem volt, sőt a hosszabbítás ötödik percében Bőle vezethette rá egy az egyben Kosickyre, lövését azonban hárította hálóőrünk, így maradt a 2-1.
Nem sikerült tehát pontot szerezni a Ferencváros otthonában, amely nagy bravúr lett volna a csapattól, amely első vereségét szenvedte el a bajnok ellenében idén. Összességében a három találkozón megszerzett 4 pont jónak mondható a fővárosi zöld-fehérekkel szemben, akik elmondhatják, hogy minden csapatot legalább egyszer megvertek a szezon során. Ezzel a vereséggel továbbra is nyílt a bronzérem sorsa, hiszen jelenleg a szintén 48 pontos Újpest és 46 ponttal rendelkező Honvéd is harcban áll a dobogóért vívott küzdelemben. Azonban nem szabad elfelednünk, hogy a Lokinak a saját kezében a sorsa, hiszen az utolsó fordulóban a kiesés elől már megmenekült Paksot fogadja a csapat és ha nyer, akkor biztosan bronzérmes. A Honvéd és az Újpest is egy kiesés elől még menekülő, extra motiváció fellépő csapat ellen játszik, hiszen előbbi az MTK-hoz látogat, míg utóbbi Diósgyőrben lép pályára. A recept tehát egyszerű, a megvalósítás sem lehetetlen, meg kell verni hazai pályán a tolnaiakat és 2016 után újra a dobogóra állhat csapatunk!
OTP Bank Liga, 32. forduló
Ferencváros – DVSC 2-1 (1-1)
Groupama Aréna, 10857 néző. Vezette: Pintér (Kóbor, Király)
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Frimpong, Heister – Haratin, Csonka – Isael (Bőle 77.), Tokmac (Böde 58.), Varga R. (Sigér 82.) – Szihnjevics
DVSC: Nagy S. (Kosicky 72.) – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Haris (Csősz 61.), Varga K. – Zsóri (Takács T. 71.), Szécsi
Gól: 1-0 Isael (14.), 1-1 Pávkovics (43.), 2-1 Varga R. (57.)
Sárga lap: Frimpong (23.), Lovrencsics G. (30.), Heister (79.), Csősz (84.), Dibusz (90.), Szatmári (93.)




