Nem sikerült szépen zárni az idényt

A DLA U19-es csapata nagyarányú vereséggel zárta az utolsó fordulót.

0

dsc_6790-300x200 Nem sikerült szépen zárni az idényt

Minden tét nélkül, felszabadultan futballozhatott volna Szatmári Csaba együttese, de mintha fejben már nem lettek volna a pályán a srácok, enerváltan, teljesen tompán játszottak. A párharcokba sem tették oda magukat, középpályán nem szereztek labdát, a vendégek időnként, mint kés a vajon, úgy mentek át védelmünkön. Már a 3. percben hátrányba kerültek akadémistáink, ekkor Gyönyörű találatával még sikerült hamar egyenlíteni, de gyors egymásutánban ismét betalált kétszer a Fradi. A félidő vége előtt Sárosi góljával úgy nézett ki, visszajöttek a fiúk a mérkőzésbe, azonban a második játékrészben sem javult fel akadémistáink játéka, rengeteg hibával fociztak, a zöld-fehérek pedig könyörtelenül kihasználták a védelem kihagyásait és tovább növelték előnyüket.

Nem sikerült szépen búcsúzni, de U19-es csapatunk ennek ellenére a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

DVSC-DLA – Ferencváros: 2:6 (2:3)

DVSC-DLA: Kosztyu, Kovács R., Lakatos, Sárosi (Barna 54’), Pintér (Dobi 82’), Juhász (Pelles 54’), Gyönyörű, Bene, Szabó Á., Sármány (Sóss 69’)

Edző: Szatmári Csaba

Gólszerzők: Gyönyörű 13’, Sárosi 44’

Szatmári Csaba: Be kell vallani, gyengén játszottunk, védelmünk mondhatjuk úgy, átjáró ház volt, középpályán nem ütköztünk, állandóan úton voltunk. Ellenfelünk sokkal frissebben, gyorsabban futballozott, mindenben jobbak voltak nálunk, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Szerettünk volna szépen búcsúzni a bajnokságtól, de ehhez sokkal jobb teljesítményre lett volna szükség.