Fekete Albert: “elégedett voltam az U 10-es korcsoportban végzett sportszakmai munkával “

A DHK kiemelt figyelmet fordít a legkisebbek, közöttük az U 10-es korcsoport gyarapítására és fejlesztésére. A mini korosztályban folyó képzés irányítója Fekete Albert vezetőedző értékelte az elmúlt szezont.

0

949757181da539fd17463dbf9c326c09-300x200 Fekete Albert: "elégedett voltam az U 10-es korcsoportban végzett sportszakmai munkával "

Fotó: debrecenihoki.hu

A 2018-19-es idény előkészítése
„A mini korosztállyal 2018 augusztusában kezdtük meg az alapozási munkát, heti 3 tréninget tartottunk, ezen kívül sor került heti két száraz edzésre is. A felkészülést 25-30 fős létszámmal indítottuk el. Az edzések látogatottsága átlagban elérte a 80%-ot, amit igen jónak tartok. A résztvevők száma az idény során folyamatosan növekedett, a szezon végére elértük az 50 fős létszámot.”

A bajnoki szezon alakulása
“Az U 10-es tornákon három (A, B és C) csapattal vettünk részt. Az A-csapat a vártnál is jobb eredményeket produkált, a rendszeres edzéslátogatásnak és az elvégzett munkának köszönhetően. A B és a C együttes játékosai is sokat fejlődtek, de még rengeteget kell dolgozniuk azért, hogy az U 12-ben meghatározó hokisok lehessenek majd. A minisek is minimum 4 tornán szerepeltek, de közöttük is vannak olyanok, akik 8 tornarészvételt tudhatnak maguk mögött. Az U 10-es társasággal két nemzetközi rendezvényen vettünk részt, a gyergyói Mikulás Kupán és a szezonzáró hazai tornán. Örömmel mondhatom, hogy hosszú idő távlatában ez volt az első idény, amikor minden téren felvettük a harcot az ellenfelekkel és számos technikai elem tekintetében jobbnak is bizonyultunk náluk. Az U 10 A csapatból többen is feljátszottak az előkészítő korosztályba és az edző kollégák visszajelzései szerint nagyon jól teljesítettek. Örvendetes volt számomra, hogy a szezon alatt csatlakozó újoncok a tornák során egyre jobban szerepeltek.

Összességében elégedett voltam az U 10-es korcsoportban végzett sportszakmai munkával és a játékosok fejlődésével. Bízom abban, hogy a gyerekek hasonló ütemben haladnak előre a következő szezonok során is.”