
Nagy mezőnyfölényben futballoztunk, szinte végig nálunk volt a labda, az ellenfél főleg védekezett, így nehezen tudtunk helyzetet kialakítani. Azért néhány lehetőség adódott a KBSC kapuja előtt, a 14. percben például Damásdi jobb oldali beadását Adeniji lőtte fölé. A 19. percben kerültek helyzetbe először a vendégek, Ádám Ferenc távoli próbálkozását Kosciky kiütötte a léc alól. A 27. percben Csősz Richárd szabadrúgása ment el a kapu fölött. Az utolsó negyedórában áttevődött a játék a középpályára, a kapuk nem forogtak veszélyben.
A második félidő elején Györgyi Arthur szabadrúgását hárította a Kazincbarcika kapusa. Középpályásunknak nem sokkal később újabb ígéretes szabadrúgása volt, ami fölé ment. A 60. percben 11-esből megszerezte a vezetést a KBSC, majd nem sokkal később Maruscsák Jan indult meg a labdával bal oldalon, több védőt is kicselezett, majd a balösszekötő helyéről a kapu közepébe lőtt. A 70. percben visszaszerezte a vezetést a vendégcsapat, Lukács Raymond 15 méterről, balról lőtt a hosszúba. A hátralévő időben fiatal csapatunk harcolt az egyenlítésért, de az eredmény már nem változott.
Edzőmeccs
DVSC – Kazincbarcika 1-2 (0-0)
DVSC 1. félidő: Kosicky – Bényei, Ujvárosi, Kinyik (Bene 35.), Barna – Bereczki, Csősz, Kóródi, Bévárdi – Damásdi, Adeniji
2. félidő: Hrabina – Lakatos, Kovács R., Ujvárosi, Bene – Györgyi, Kuti, Szabó Á., Maruscsák – Kerekes, Pintér
Gólszerző: Maruscsák 65′




