Fotó: DVSC Kézilabda Facebook
Kovács Anna katarzist jelentő utolsó másodpercekben lőtt gólja volt csapata, a DKKA ellen akkor még csak a „szinte biztos EHF-kupa indulást” jelentette, mára azonban a szinte szó eltűnt és immáron kijelenthető, hogy a DVSC is indul a második számú európai kupasorozatban. Az előző szezonban tehát teljesítette a célt a csapat, bár a Magyar Kupában kiesett a negyedik fordulóban az esélyesebb Érd otthonában (igaz, csupán egy góllal maradtak alul), azonban a bajnokságban megszerezte a hatodik helyet nagy csatában. Május 19-én lejátszotta utolsó mérkőzését is a Vasutas, majd a május végi levezető jellegű edzések után jól megérdemelt pihenőjükre vonulhattak a lányok.
Azonban nem mindenki: az ifjúsági és serdülő csapataink az első osztály Final Four-ján vettek részt és igen eredményesen szerepelve előbbi bronzérmes, míg utóbbi gárda negyedik helyezést ért el ezen versenysorozatokban! Mindeközben a magyar felnőtt válogatottban Tóvizi Petra mutathatta meg ország-világnak tehetségét, immáron világbajnoki selejtezőn, amelyet habkönnyű módon abszolvált a magyar csapat. Szintén eredményes, de jóval küzdelmesebb utat járt be Montenegro csapatával Jelena Despotovic, hiszen csupán idegenben lőtt több góllal biztosították helyüket a világbajnokságra a csehekkel szemben. Ezen események alatt csöndesen készült a magyar junior válogatott, amelynek a Győrben megrendezett Európa-bajnokságon volt jelenése, és amilyen csöndes volt a felkészülése, olyan zajos sikert aratott. Három debreceni, Szabó Dórát, Arany Rebekát és az idén csatlakozó Vámos Petrát a soraiban tudó nemzeti csapat nemes egyszerűséggel átgázolt a mezőnyön és szemernyi kétséges sem hagyva lett a kontinens legjobbja. A három ifjú hölgy nem sokat pihenhetett, hiszen július 10-én megkezdte a felkészülést a debreceni hölgykoszorú.
Mindenképp meg kell említeni Sápi Grétát és Török Lillyt, akik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, a magyar ifjúsági válogatott tagjaiként a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Július 9-én előbb a K&H Női Kézilabda Liga küzdelmeinek sorsolását tartották meg, majd ellenfelet kapott a DVSC az EHF kupában is. A csapat a második körben csatlakozik a kupasorozathoz és az első ellenfele a Bayer Levekusen-Nicosia párharc győztese lesz, jó eséllyel tehát Németországba vezet az első túra a nemzetközi kupában. Két győztes párharc esetén pedig elérné a csapat a csoportkört is.
A lányok már túl vannak első edzőmérkőzésükön, a kétszeres olimpiai bajnoki címmel büszkélkedő Dél-Koreát magabiztos, jó játékkal 35–31 arányban legyőzte. Köstner Vilmos tanítványai a héten Balatonboglárra tették át székhelyüket, ugyanis a Balaton parti városban edzőtáboroznak. A NEKA központban kétszer is megmérkőznek a Ferencvárossal.
Lássuk, milyen változások történtek a csapat keretében az előző szezonhoz képest:
Távozók:
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legfontosabb távozó a dán irányító Lotte Grigel volt, aki 24 mérkőzésen elért 82 góljával a negyedik legeredményesebb volt az előző szezonban. A bájos Lotte két szezont töltött Debrecenben és nemcsak góljai, hanem kreativitása és nagyszerű helyzetfelismerései is hiányozni fognak. Szintén távozik a klubtól három év után Anna Punko, az orosz átlövő, akinek vegyes érzései lehetnek a Cívisvárossal kapcsolatban. Voltak nagyon jó időszakai, mikor egyértelműen meghatározó játékosa volt a csapatnak, mind támadásban, mind védekezésben, azonban több sérülés is hátráltatta, így voltak tompább periódusai is. A harmadik távozó légiós pedig Madalina Zamfirescu, aki főként védekezésben kapott lehetőséget, támadásban kevésbé tudott hatékony lenni ittléte alatt.
Érkezők:
Az érkezők táborát erősíti, de korántsem ismeretlen Karnik Szabina, aki ezer szállal kötődik a klubhoz és újra piros-fehér szerelést ölt. A jobbátlövő nagyszerű előző szezont tudhat magáénak, hiszen 26 mérkőzésen 167 (!) gólt szerzett az MTK színeiben a bajnokságban. Ennek (is) köszönhetően immáron Kim Rasmussen felnőtt válogatott keretét is erősíti. Nála sokkal kevésbé ismert a magyar kézilabda közeg számára az argentin Elke Karsten, aki elsősorban átlövő poszton bevethető és komoly tűzerővel rendelkezik, amelyet már a Dunaújváros elleni EHF-kupa mérkőzésen be is mutatott. Jelenleg hazája válogatottjával a Pánamerikai Játékokokon szerepel, a játékok végeztével csatlakozik új klubjához. Európa-Bajnokként érkezik a tehetséges, junior válogatott Vámos Petra, aki energikus játékával kellemes meglepetést okozhat a debreceni szurkolóknak. Átlövő és irányító poszton egyaránt bevethető játékosról van szó, aki még nem töltötte be 19. életévét. Végül, de nem utolsó sorban az átlövő Poczetnyik Luca is csatlakozik a felnőt kerethez a saját DVSC utánpótlásból.
A csapat kerete ugyan nem drasztikus mértékben, de változott, azaz ebben az összeállításban veszi fel a párharcot a magyar bajnokságban és kupában, valamint az EHF sorozatban. A felkészülés megkezdődött, az első tétmérkőzésre augusztus 29-ig kell várni, ekkor az újonc, Szent István SE csapatához látogatnak a mesteredzői címmel kitüntetett Köstner Vilmos tanítványai.
R. M.