
Múlthéten Polgáron vívta ki rájátszásbeli részvételét a DSI, ezúttal pedig a Józsa csapatát fogadta a Sportcentrum stadionjában. A negyedik percben egy öngóllal szerezték meg a vezetést a hazaiak, melyet Dobi Zoltán duplázott meg negyedórával később. A harmadik debreceni találatot a csapat házi gólkirálya, Sallai Csaba jegyezte, aki ezzel megszerezte nyolcadik gólját a szezonban. Bár Sallaiék számára tétnélküli volt a mérkőzés, nem hagytak kétséget afelől, hogy melyik a jobb együttes a pályán. Tették mindezt úgy, hogy a játékvezető a 38. percben kiállította Bégányi Balázst, így több mint a meccs felét emberhátrányban játszotta a kék-sárga alakulat. Pedig egy esetleges győzelemmel még a józsaiak is odaérhettek volna a rájátszásra, de utolsó reményeiket Osváth Csaba vette el, aki által négygólosra nőt a különbség. A hajrában sikerült szépítenie a vendégeknek, így 4-1-gyel ért véget az összecsapás. A találkozót Dobi Zoltán sérülése árnyékolta be, bízzunk benne, hogy a Sportcentrum játékosa felépül a rájátszás mérkőzéseire.
DSC-SI – Józsa SE 4-1 (3-0)
DSC-SI: Ésik, Bégányi, Kovács, Olajos (Pereki 86’), Sallai, Osváth, Somogyi, Demeter, Nagyerdei, Bóni (Cserei 69’), Dobi (Feskovics 63’)
Edző: Selyem Nándor
Gólszerzők: Iványi 4’ (öngól), Dobi 18’, Sallai 25’, Osváth 57’
Selyem Nándor: Számunkra tétnélküli volt a mérkőzés, felszabadultan játszottunk, és három gólt rúgtunk az első félidőben, de további lehetőségeink is voltak. A kiállítás után is kontrolláltuk a játékot, sőt még egy gólt sikerült szereznünk. Reméljük Dobi Zoli sérülése nem komoly, és a rájátszásra visszatérhet a pályára.
U.Á.




