
Európa egyik legnagyobb utánpótlás kézilabda fesztiválján idén 17 ország mintegy 101 csapata vett részt. A DSC-SI az egy évvel idősebbek között mérettette magát, ebben a korosztályban nyolc együttes vágott neki a körmérkőzéses küzdelmeknek. A Szeged elleni nyitómeccs a Tisza-partiak győzelmét hozta, majd az egyaránt román Petrosanit öt-, míg a Sporting Ghimbav gárdáját hét góllal múlták felül lányaink. A Nemesvámos elleni vereséget követően zsinórban háromszor is nyerni tudott a DSC-SI, a Budafok, a cseh Pardubice és az osztrák Bregenz sem tudta megakadályozni a cívisvárosi sikert. A DSC-SI így öt győzelemmel és két vereséggel az előkelő harmadik helyen végzett. A tornát a korcsoportban a Nemesvámos nyerte.
Érdekesség, hogy a különdíjat ezúttal a DSC-SI edzője, Bujárszki Ádám kapta, aki rekorderként, már hetedik alkalommal vett részt a nagymúltú tornán.
A tréner a hazaérkezést követően elmondta: ,,Az ötnapos torna komoly sorozatterhelést jelent minden csapatnak. Öt nap alatt hét mérkőzésünk volt. Jól szolgálta a felkészülésünket ez a megmérettetés. Megtapasztalhattuk a pályán más országok kézilabda kultúráját. Sok tapasztalattal felvértezve folytatjuk felkészülésünket a 2019/2020-as bajnoki szezonra. Komoly kihívás lesz a következő szezon a csapat számára. A legfontosabb célkitűzésünk a következő bajnokságban az U14-es Gyermekbajnokság I. osztályában a legjobb hat csapat közé kerülés. Kettős terhelésnek lesz kitéve a csapat, mert elindulunk az Országos Serdülő Bajnokság III. osztályában is. Gratulálok csapatomnak!”
Mérkőzések:
DSC-SI – Szeged 14:25
DSC-SI – Petrosani(RO) 25:20
DSC-SI – Sporting Ghimbav(RO) 19:12
DSC-SI – Nemesvámos 16:23
DSC-SI – Budafok 26:6
DSC-SI – Pardubice(CZ) 16:14
DSC-SI – Bregenz(AU) 23:18




