Makray Balázs: Sokat léptünk előre az elmúlt időszakban, de ez nem jelenti azt, hogy előtte nem volt itt semmi”

A Debreceni Labdarúgó Akadémia Ügyvezetője nyilatkozott a dvsc.hu oldalon a kinevezése óta eltelt időszakról és a jövőbeli tervekről.

0

Makray_Balazs_foto-300x185 Makray Balázs: Sokat léptünk előre az elmúlt időszakban, de ez nem jelenti azt, hogy előtte nem volt itt semmi”

„El kellett telnie egy kis időnek, hogy átlássam az itt zajló munkát. A Debreceni Labdarúgó Akadémia jó helyzetben van. Egyrészt, mert foglalkozik vele a tulajdonosi kör, másrészt parádés infrastrukturális körülménnyel rendelkezik, illetve azért, mert tehetséges gyerekei és felkészült edzői vannak. Ugyan nem lehet minden tökéletes, de mindenben lehet fejlődni. Sokat léptünk előre az elmúlt időszakban, de ez nem jelenti azt, hogy előtte nem volt itt semmi. Sőt, nagyon jó az alap. Ettől még nem dőlhetünk hátra, az a feladatunk, hogy minél több minőségi labdarúgót neveljünk elsősorban a DVSC-nek. Ehhez mindenkinek fejlődnie kell, beleértve a gyerekeket, a szakmai kollégákat és engem is természetesen” – foglalta össze kinevezése óta szerzett tapasztalatait Makray Balázs.

A DLA ügyvezetője az elmúlt bő egy év változásairól is nyilatkozott – „Az infrastruktúrát tekintve elsősorban a fedett műfüves csarnok megépítése az, ami a legfontosabb. A TAO-pénz mellett az önrészt Debrecen önkormányzata biztosította. A csarnoképítés előkészítése és pályázati szakasza hamarabb elkezdődött, mint ahogy ideérkeztem. Dr. Róka Gézának sok köszönhető, ő vitte végig a projektet, én menet közben szálltam be. További változás, hogy a 2013-as átadás óta most történt meg először a nyolc füves pálya teljes rekonstrukciója. Sokan nem tarják annyira lényegesnek a pályák szerepét, pedig elhasználódott játéktereken jó képzést nem lehet végezni. A hálókat kicseréltettük, a kapufákat lefestettük. Raktárkapacitásunkat bővítettük, öt piros-fehér padot szereztünk, ami a szülők kényelmét szolgálja a mérkőzések alkalmával, ebből szeptember végéig még tíz érkezik a tervek szerint. A játékosok számára komplett edzéskimenő felszerelést és mezeket készíttettünk, mert a DVSC-hez való tartozáshoz ez is fontos. Több apró javítást végeztünk, például labdafogó hálót húztunk fel a műfüves csarnok mellett. Humánerőforrás terén is előre léptünk, felvettünk egy műszaki menedzsert és egy gondnokot, ami szerintem hiány volt korábban az akadémián, hiszen olyan dolgokkal kellett a technikai vezetőknek, az ügyvezetőnek és a szakmát képviselő embereknek foglalkozni, amik nem az ő feladatuk. Amikor idejöttem, a lehetőségek még nem feltétlenül engedték, hogy az összes csapatnál két szakember dolgozzon. Most már elértünk oda, hogy U9-től fölfelé minden korosztályban van egy vezetőedző és egy pályaedző, ami azért fontos, mert segítő nélkül, egyedül nem lehet olyan minőségi munkát végezni, ami az elitképzéshez szükséges. Pár nappal ezelőtt csatlakozott hozzánk Balogh János, így most már jól be tudjuk osztani a három kapusedző között a korosztályokat, egy edzőre kevesebb kapus jut, ami a gyerekek fejlődését szolgálja. Előre léptünk a rehabilitáció terén, illetve megdupláztuk a masszőrök számát is. Érkezett egy sporttudományos főmunkatárs, aki statisztikai vonatkozásban, adminisztratív, mérési részben rengeteget segít nekünk. Az elmúlt időszakban az edzőink közül sokan végeztek el olyan tanfolyamokat, amelyekkel magasabb képesítést tudtak szerezni. A vezető scoutunkat, akinek volt már ezzel kapcsolatos papírja – most egy hivatalos, MLSZ-képzésre be tudtuk íratni. Bővítettük az eszközparkot, futópadot újítottunk fel, vettünk funkcionális erőnléti eszközöket, arról nem beszélve, hogy az alapítás óta először kívül-belül lefestettük az épületet, árnyékolókat is beszereztünk az előadóterembe, mert a korábbiak már elhasználódtak. Két, állítható magasságú videoállvány-rendszert vásároltunk. Ez egy olyan amerikai eszköz, amellyel a mérkőzések felvételét sokkal jobban lehet technikailag kivitelezni és az edzők által kért szögekből lehet felvenni a meccseket. Vettünk negyvenöt főre Polar mérőeszközöket, amellyel egy időben két csapatot, összesen pedig hármat tudunk mérni. Az eredmények a két erőnléti edzőhöz futnak be, így a játékosok fejlődésének, fizikális állapotának a nyomon követése sokkal professzionálisabb módon valósul meg, és az ebből származó adatok értékeléséből tudnak az edzők is információkat szerezni játékosaik állapotáról. Huszonötről ötvenre emeltük a Talent Programban résztvevő tehetségeknek a számát, és szoros együttműködést alakítottunk ki a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központtal, vagyis a SET-centerrel. Növeltük a dietetikai előadások számát, frissítettük az etikai kódexet, a sérülésmegelőző programunkat véglegesen beépítettük a havi edzéstervbe. Ami még újdonság, hogy elkezdtünk nemzetközi tornákra járni. Több csapatunk elutazott a horvátországi Umag Trophy-ra, és Németországban is részt vettünk egy rangos eseményen. Kifejezetten szépen szerepeltünk, bár nem az eredmény volt a lényeg, hanem hogy a gyerekek megismerkedjenek más futballkultúrával és komoly játékerőt képviselő csapatok ellen lépjenek pályára. Én hiszem, hogy ezeken lehet fejlődni, ezért a későbbiek is részt veszünk ilyen tornákon”.  

A jövőbeli tervekről, célokról Makray Balázs elmondta – „Éppen szerdán volt egy egyeztetés a városházán a további fejlesztések érdekében. Az nem titok, hogy a 2019-2020-ra vonatkozó TAO-pályázatunkban szerepel egy kollégium és egy teljes méretű műfüves, valamint a későbbiekben egy alácsövezett füves pálya, ami a téli felkészülést mindenképpen elősegíti. Szeretnénk, ha lenne egy olyan pályánk, ami az NB II alsó kategóriás előírásainak megfelel. A centerpályánk mellé az ennek megfelelő lelátót tervezünk, ami nemcsak a nézők kényelmét szolgálja majd, hanem nekünk is segít plusz öltözőkkel, erősítő részleggel, a gépészeti raktárkapacitásunk jelentős bővítésével. Erre szükség van, mivel egyre több gyerek futballozik itt, egyre több az edző és kezdjük kinőni a jelenlegi épületet. A terület az egyetem használatában van, de a magyar államé, így bármit tervezünk, velük egyeztetni kell. Eszközparkban lehetnek még bővítések, és arra is törekszünk, hogy a két legkisebb korosztálynak is legyen pályaedzője belátható időn belül. A SET-centerrel együttműködve szeretnénk egy olyan szakmai fórumot összeállítani, amelyben benne vannak az erőnléti- és rehabilitációs edzőink, az orvos, a mentálhigiénés ember, ők minden héten összeülnének és a szakterületek szerint értékelnék az eredményeket. Rengeteg olyan eszköz van, ami a rehabilitációt segíti, ezek egy részének beszerzése már folyamatban van. A nemzetközi szerepléseket folytatnánk, illetve mi is tervezünk a későbbiekben egy nyolccsapatos tornát szervezni, amelyen erős külföldi akadémiák is részt vennének, ennek előkészületei folynak”.

A Makray Balázzsal készített teljes interjú az alábbi linkre kattintva olvasható:

https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/makray-balazs-mindenben-lehet-fejlodni