Fölényes győzelemmel kezdték pólósaink a bajnokságot

Hatgólos győzelmet aratott a DVSE vízilabdacsapata idei első debreceni mérkőzésén, a közvetlen rivális Tatabánya felett. Bár 3-3-ig még fej-fej mellett haladtak a felek, Kósik Soma két és fél negyeden keresztül nem kapott akciógólt, így valóságos örömjáték lett a vége.

0

Soma-Kósik-Debrecen-vízilabda-768x512-300x200 Fölényes győzelemmel kezdték pólósaink a bajnokságotFotó: Nagy Anita

A szezon első hazai mérkőzését érezhetően nagyon motiváltan kezdte a Debrecen, és rögtön az első támadásból meg is szerezték a vezetést Kovács Gábor büntetője révén. Nem hagyták annyiban a vendégek, és Keresztúri Mártonnak köszönhetően azonnal egyenlítettek. A folytatásban kissé pontatlanná vált a játék, de Kósik Soma kiválóan őrizte kapuját, így sokáig nem változott az eredmény. A negyed hajrájában aztán felpörögtek az események, Telegdy András emberelőnyből volt eredményes, melyre még Keresztúri Márton egy bombagóllal válaszolt. A játékrész slusszpoénja azonban a hazaiaké volt, Zsilák László szépségdíjas találata után 3-2-t matatott az eredményjelző.

A második nyolc percben sokáig nem rezzent meg egyik háló sem, Fekete Gergő csak kapufáig jutott. Az első gólra a negyed derekáig kellett várni, Garancsy András szabaddobásból egyenlített. Tovább folytatódott a sorminta, a DVSE negyedszer is előnybe került, a megítélt ötméterest Macsi Patrik váltotta gólra. Másfél perc volt már csak a nagyszünetig, amikor egy kivédekezett fór után megúsztak a hajdúságiak, Kovács zseniális passzát Telegdy húzta a kapuba (5-3). Az extázisban védekező cívisvárosiak hátsó alakzata a hátralévő időben is nagyszerűen zárt, így a félidőre maradt a kétgólos hazai vezetés.

A fordulás után sem lassított Miroslav Bajin együttese, Smitula Gergő fórból okosan pattintott a jobb alsóba, így tovább nőtt a differencia. Ezt követően viszont újra leült a mérkőzést, sorra maradtak ki a helyzetek, érezhetően kissé elfáradtak a felek a nagy iramban. Kósik eszén lehetetlen volt túljárni, lehúzta azt a bizonyos rolót, és kapott gól nélkül zárta a negyedet.

A záró felvonás kezdetén a debreceni hálóőr egy ötméterest is hárított, ráadásul Rádli Rajmund akcióból tovább növelte a különbséget (7-3). Közel két negyed után megtört a tatabányai gólcsend, Keresztúri büntetőből megszerezte önmaga második, csapata negyedik gólját. A játék képe alapján nem volt realitás a vendégek feltámadása, a harmadik nyári szerzemény, Vancsik Levente is góllal mutatkozott be a szép számmal kilátogató debreceni publikumnak, sőt Kovács találatával gyakorlatilag le is zárult a találkozó (9-4).  A végére még Stefanidesz Levente is beköszönt, így a hatgólos debreceni siker után jogosan szólt a szép volt fiúk a lelátóról.

DVSE –  EBP Tatabánya 10-4 (3-2, 2-1, 1-0, 4-1)

DVSE: Kósik – Telegdy 2, Kovács 2, Fekete, Macsi P. 1, Vancsik 1, Macsi M. csere: Smitula 1, Oltean, Stefanidesz 1, Zsilák 1, Rádli 1, Farkas

Edző: Miroslav Bajin

Miroslav Bajin: Fontos volt, hogy jól kezdtük a mérkőzést, és végre nem kellett futnunk az eredmény után, tudtuk, hogy ebben kell a leginkább fejlődnünk, hogy sikeresek tudjunk lenni. Nagyon motiváltak voltak a játékosaim, gratulálok nekik ehhez a szép győzelemhez. Sokat gyakoroltuk a fórokat, és ennek látszott is az eredménye, de azt gondolom, hogy ilyen kapusteljesítmény mellett szinte lehetetlen nem győztesen elhagyni a medencét. Köszönöm szépen, hogy ilyen sokan kilátogattak, és buzdítottak bennünket.