Fotó: DEAC Facebook
Tökéletesen kezdték élvonalbeli szereplésüket a lányok, mindkét mérkőzésüket megnyerve, újoncként vezetik a táblázatot két forduló után. Előző héten a tavalyi ezüstérmes Astra ellen egy szoros meccsen gyűjtötték be a három pontot Tóth Reniék. Vasárnap a címvédő ellen lépnek pályára, nem is esélytelenül. A Hajdúböszörmény kerete jelentősen átalakult az előző szezonhoz képest, több meghatározó játékos távozott a csapattól, akiket fiatalokkal pótoltak. Jelenleg még az építkezés fázisában vannak, ezt mutatja eddigi eredményük, még nem sikerült nyerniük. Egyetemistáinknak nagy önbizalmat adott a két győzelem, ha jó formájukat át tudják menteni a lányok, megszerezhetik harmadik három pontjukat zsinórban. Az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy a nyári felkészülés alatt edzőmérkőzésen több góllal sikerült legyőzni a címvédőt, egy hasonló eredménnyel most is kiegyeznénk.
Női futsal NB-I
Hajdúböszörmény – DEAC
09.22. 13:30. Hajdúböszörményi Városi Sport- és Rendezvényközpont




