Elhozták Győrből a pontokat

Serdülő A-csapatunk vasárnap este Győrben lépett a jégre. Úgy tűnt, hogy a hosszú utazás nem viselte meg különösebben a mieinket, hiszen magabiztos játékkal négygólos győzelmet arattak.

0

defaultnews_u16-300x200 Elhozták Győrből a pontokat

A nyitó harmad elején a hazai együttes egymás után háromszor került emberhátrányba. Az első két lehetőséget még nem sikerült a mieinknek kihasználni, harmadjára azonban Gönczi Gergő góljával megszereztük a vezetést. A 14. percben Urbán Ákos éppen a kétperces kisbüntetését töltötte, amikor Révész Levente rástartolt Fehér Ádám előre vágott korongjára és 14.57-nél szemfüles góllal növelte a csapata előnyét. A 2. játékrész 7. percében Fehér Ádám közelről talált be a győri hálóba, majd Aranyos Attila kék vonalas lövése állította megoldhatatlan feladat elé a győriek hálóőrét. A hazaiak szakvezetője időt kért, de csapata ezután sem tudott újítani. A 3. periódusban is a mieinknek voltak gólszerzési esélyei, a győri gárda három alkalommal is emberelőnybe került, de nem tudtak élni a lehetőségekkel. A debreceni alakulat magabiztosan őrizte meg a 4 gólos előnyét.

Győri NEMAK DANA ETO HC – Debreceni HK 0-4 (0-2, 0-2, 0-0)
Gólszerzők: 
Gönczi, Révész L., Fehér Á. és Aranyos

Okos Csanád: „A játék képe nem igazán úgy nézett ki, ahogyan szerettem volna, ám így is veszélyesebbek voltunk az ellenfél kapujára és többet játszottunk az ő harmadukban. Az első nagyobb helyzetünk Novák Benedek előtt adódott; szólóban lépett be középre, de nem tudta a lehetőséget értékesíteni. Gönczi Gergő szélen indult meg és tört be a győri kapu elé, ebből sikerült az első gólunkat megszereznie. A második gólunknál egy körbelőtt korongra indult rá jó ütemben Révész Levente és kapus mellett a hálóba emelte a pakkot. Szólóval kezdtük a második harmadot, de Szeferinkin Philip csak vasat találta el. A harmadik találatunkat egy kapu előtti kavarodás nyomán a második sorunk szerezte, Fehér Ádám zárta le góllal az akciót. A negyediket Aranyos Attila lőtte a kék vonalról, a kapus nem sokat látott az akcióból. A harmadik harmadban is megvoltak a helyzeteink, de ebben a periódusban nem sikerült tovább növelni az előnyünket. Összességében a játék képe nem győzött meg, elég sokszor hiba csúszott a hosszú indításainkba. Annak viszont örülök, hogy a második sorunk igazán szép akciókat vezetett és a harmadik is nyomást tudott gyakorolni az ellenfélre. Végh Dániel jól tartotta magát a kapuban, magabiztosan és határozottan hárította az ellenfél lövéseit.”