
Mivel biztosnak látszott, hogy a Jegesmedvék győznek az utolsó helyen tanyázó FTC ellen, a mieinknek feltétlenül pontokra volt szüksége ahhoz, hogy tartani tudják velük a lépést. Az előjelek ezúttal sem voltak kedvezőek, a debreceni szakvezetőknek 14 mezőnyemberrel kellett megoldani a feladatot, míg az újpestiek oldalán 18+2 játékos állt rendelkezésre.
A mieink szempontjából rosszul kezdődött a mérkőzés, 03.43-nál védekezési hiba után 3 az 1-re támadott az UTE, végül Milushkin szerezte meg számukra a vezetést. Gyorsan kitűnt, hogy a hazai csapat felkészült „Ivanov-ból”, szorosan fogták a debreceni gólfelelőst, ketten-hárman támadták, ha szükségesnek látszott. A harmadban végig oda-vissza hullámzott a játék, mindkét oldalon kimaradt egy-egy emberelőny, több gól már nem esett.
A 2. játékrészben tovább folytatódott a nagy küzdelem a jégen. A játékvezetők gyakran állították meg a mérkőzést, a harmad folyamán alig-alig ment 5 az 5-re a játék. A mieink részéről Bartók Péter, Smirnov, majd Papik is kiült, az orosz légiós csak saját magát okolhatta emiatt. 35.01-nél egyenlített a debreceni alakulat; Kriukov tört ki a lila-fehér védők között a palánk mellett, középre kanyarodott és a hálóba vágta a pakkot. A 2. harmadban a vendégcsapat volt aktívabb, ezt bizonyítja, hogy 13-8-ra nyertük a kapura lövéseket.
A 3. harmad újpesti fórral kezdődött, a játékvezetők szerint a mieinknél túl sok játékos volt a jégen. 45.28-nál Kriukov-ot is kiültették, de a hátrányokat nagyot harcolva kivédekezték a debreceniek. Az 57. percben történt meccs döntő mozzanata; a kék vonalnál helyezkedő újpesti támadóra nem ért ki a blokk, Banga lövése beakadt, vezetett az UTE. 58.54-nél a mieink szakvezetője lehozta Ambrust a kapunkból, majd néhány másodperccel később időt kért. A 6-5 elleni játékban a srácok mindent megpróbáltak, voltak helyzeteink is, de nem tudtunk kiegyenlíteni.
Végig roppant szoros, kemény küzdelmet vívtak a mieink a kiváló játékerőt képviselő újpestiekkel szemben. Döntőnek bizonyult egyrészt az, hogy a lilák sikerrel vették ki Ivanovot a játékból, másrészt a találkozó során két szólónk is kimaradt. A mérkőzés sorsát végül egy védekezési hiba döntötte el az 57. percben, a mai hokiban minden hibát azonnal megtorol az ellenfél.
UTE – Debreceni HK 2-1 (1-0, 0-1, 1-0)
Gólszerzők: Milushkin és Banga, illetve Kriukov
Alexei Kosourov: „Végig szoros meccset játszottunk egy nagyon erős csapattal szemben, küzdésből valamennyi játékosom jól vizsgázott. A srácok az utolsó pillanatig harcoltak, sajnos, ezúttal ennyire tellett. Így is számos helyzetet dolgoztunk ki, két szólót vittünk, de mindkettő kimaradt, míg az ellenfél döntő gólját egy pillanatnyi védelmi megingás előzte meg. Egy csöpp szerencse talán nem ártott volna… Még két mérkőzésünk van hátra a kvalifikációs szakaszból, de pontot már egyiken sem veszíthetünk!”






