Jánovszki László: „A céljaimért elszántan küzdök”

A DLA U17-es csapatának támadója az idei bajnokságban megtalálta góllövő cipőjét, hét forduló alatt ötször volt eredményes. Lacinak a futball a legfontosabb, illetve a tanulás, de azt is elárulta, egyszer kipróbálná az ejtőernyős ugrást.

0

jánovszki2-300x192 Jánovszki László: „A céljaimért elszántan küzdök”

Idén már a felét megtermelted a tavalyi bajnokságban elért góljaidnak. A mostani szezonban több Jánovszki találatot láthatunk?

Az előző szezonban 10 gólt szereztem, de játszottam néhány mérkőzésen az idősebb korosztályban is, ott is sikerült egyszer betalálnom. Attól, hogy a 6. fordulóban, a Ferencváros ellen léptem először pályára DLA játékosként, ez a szám lehetett volna több, voltak helyzeteim, de nem koncentráltam eléggé a befejezéseknél, nem tudtam gólokra váltani a lehetőséget. Idén természetesen az a célom, hogy többet szerezzek, úgy gondolom, ez sikerülni is fog, hét forduló alatt már ötször voltam eredményes. Agresszívebben, határozottabban, bátrabban kell futballoznom, jobban összpontosítani a kapu előtt, bízni magamban, a tudásomban, elhinni, hogy meg tudom csinálni.

Hét fordulón vagytok túl, hogyan értékelnéd a csapat teljesítményét?

Nem úgy indult a bajnokság, ahogy terveztük, három vereséggel kezdtünk, de mindhárom mérkőzésen partiban voltunk ellenfelünkkel, mindig csak egy kicsi hiányzott a pontszerzéshez. A Vasas ellen egy gólzáporos mérkőzésen megszereztük első győzelmünket, Győrben pedig nagyarányú, ötgólos győzelmet arattunk. Kijött a lépés, jól és jó felfogásban játszottunk, felszabadultan futballoztunk, mindenki odatette magát, akartunk nyerni. Az MTK otthonában ugyan vereséget szenvedtünk a következő fordulóban, de a Ferencvárost legyőztük a Népligetben. Ahhoz, hogy stabil teljesítményt nyújtsunk, fegyelmezetten, nagy akarattal és alázattal kell futballoznunk, mentálisan erősnek lenni, nekem pedig jobban kell sáfárkodni a lehetőségeimmel.

Mindig focizni akartál?

Már kicsi gyerekként is állandóan rúgtam a bőrt, de először önvédelmi sporttal, azon belül a kung-fu-val próbálkoztam. Jól is ment, de egyre erősödött bennem az érzés, hogy focizni szeretnék, ezért egy idő után megkértem apáékat, vigyenek el egy edzésre. Moskovits Gábor az első edzés után azt mondta, ne csak hobbi szinten, hanem szervezett keretek között futballozzak, így kerültem a Gyulai Termál csapatához. Az évek alatt több klubban is megfordultam, végül tavaly ősszel igazoltam Debrecenbe.

408560_279425342183245_1752395234_n-300x300 Jánovszki László: „A céljaimért elszántan küzdök”

Hogy kerültél a Debreceni Labdarúgó Akadémiához?

Miután Gulácsi Bence megkeresett, eljöttem Debrecenbe, megnéztem az akadémiát, nagyon megtetszett a környezet, illetve az, hogy minden feltétel biztosítva van, hogy fejlődhessek. Sokat nem kellett gondolkoznom, hogy a DLA-hoz igazoljak. Úgy gondolom, a kezdetektől egyenletes volt a fejlődésem, ebben nagy szerepe van edzőimnek. Szeretném köszönetet mondani Moskovits Gábornak, Kiss Jánosnak, Szarvas Andrásnak, Kiss Balázsnak, Gulácsi Bencének és jelenlegi edzőmnek, Sándor Csabának, sokat köszönhetek nekik, nagyon sokat tanultam tőlük.

Az sem tántorított el, hogy így messzire kerülsz a szülői háztól?

Nagyon szerettem volna magasabb szinten focizni, ezért eltökélt voltam, Debrecenbe akartam igazolni. Természetesen ezt a döntést közösen hoztuk meg a szüleimmel, leültünk, átbeszéltünk mindent. Az a célom, hogy idővel profi labdarúgó legyek, ezért pedig ha kell, áldozatot kell hozni. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem szüleimnek a sok áldozatot, amit azért hoztak, hogy én azt tehessem, amit szeretek, focizhassak, illetve azt, hogy mindig mellettem álltak és támogattak.

546493_194559403989284_33063913_n-300x200 Jánovszki László: „A céljaimért elszántan küzdök”

Könnyen ment a beilleszkedés az új közegbe?

Bárhol, bármilyen közegbe kerültem, mindenhol könnyen ment a beilleszkedés, így ezzel nem volt gondom az akadémián sem. A csapattársaim is kedvesen fogadtak, segítettek, hamar kialakult közöttünk egy jó kapcsolat. Többekkel, Sustyák Bálinttal, Ecsegi Zsolttal, Perevuznik Maximmal jó barátságban vagyok, de minden csapattársammal jóban vagyok. A pályán leginkább Farkas Tomival, és Talpival (Talpalló Norbert – szerk.) értem meg magam.

jánovszki-300x196 Jánovszki László: „A céljaimért elszántan küzdök”

Említetted, egyenletes volt a fejlődésed. Miben kell még leginkább javulnod?

Alapból ballábas vagyok, de jobbal is tudok passzolni, lőni, viszont többet kellene használnom, illetve agresszívabbnak lennem a mérkőzéseken. Az idei bajnokságban már e téren is érzek fejlődést, de ezzel nem elégedhetek meg. A fejjátékom, gyorsaságom, illetve az, hogy jól lövök kapura, az erősségeim közé tartozik, de minden téren van még hová fejlődnöm.

Milyen foci áll közel hozzád?

A technikást, lendületes, sokpasszos támadófocit szeretem, azt, amit például a Barcelona játszik.

11377080_737549066370868_1618445057708488481_n-300x300 Jánovszki László: „A céljaimért elszántan küzdök”

A labdarúgáson kívül más sportágak is érdekelnek?

Az extrém sportok állnak közel hozzám, bár még egyet sem próbáltam, de az ejtőernyős ugrást egyszer szívesen kipróbálnám. Amikor lehetőségem van rá, kézilabda mérkőzéseket is megnézek, de igazán a futball az, amit leginkább követek.

Edzések, mérkőzések mellett mivel telnek a napjaid?

Minden héten hazautazok, még ha csak egy éjszakára is, de együtt vagyok a családommal, ami számomra nagyon fontos. Egyébként főleg pihenéssel töltöm a szabadidőmet, filmeket nézek, vagy pingpongozok, de a tanulást sem hanyagolom el, tartok egy négyes átlagot. Ez fontos, mert az labdarúgás véges, illetve bármikor közbejöhet egy olyan sérülés, ami miatt abba kell hagyni a futballt, kell, hogy legyen megfelelő végzettsége az embernek. Jelenleg középiskolába járok, hogy mi lesz később, arra még nincs konkrét tervem, az informatika ami érdekel, de az is lehet, hogy a sport területén folytatom majd tanulmányaimat.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nem is lehetne más a célom, mint hogy minél jobb labdarúgó váljék belőlem, de ezért sokat kell tennem, sokat kell dolgoznom. Szeretnék felkerülni az első csapatba, majd bemutatkozni az élvonalban, tudom, ezt nem jön magától, minden edzésen, minden mérkőzésen bizonyítanom kell, jó teljesítménnyel felhívni magamra a szakmai stáb figyelmét. A céljaimért elszántan küzdök, ezért is mindent meg fogok tenni.