Fotó: deacbasket.hu
A rendkívül hullámzó és pontszegény találkozó első félideje inkább a hajdúságiakról szólt, de a fordulás után fordítani tudott Kálmán László együttese. A végjátékban azonban újra ritmust tudtak váltani a Tóth Bence és Godwin Omenaka által húzott debreceniek, és végül megérdemelt győzelmet arattak.
DEAC U23 – Concordia Motax KC 57-53 (17-9, 13-13, 11-18, 16-13)
DEAC: Tóth B. 21/15, Asszú 7/3, Gáspár 7/3, Opre 4, Fábián 2 csere: Omenaka 10, Polák 6, Balázsi -, Csikai -, Várbíró -, Zsuga -.
Edző: Kádár Tamás
Pápa: Balla 7/3, Keller -, Sonyák 18/9, Murai 2, Horváth 3/3 csere: Burai 19, Hódi -, Márton 4, Kocsis -.
Edző: Kálmán László
Kádár Tamás: A mérkőzés nagy részében enerváltan és gyengén játszottunk, látszott, hogy több játékosnak is ez a harmadik meccse volt a héten. Az 53 kapott pont nem tűnik rossznak, de igazából nem védekeztünk ma jól, alap dolgokban hibáztunk. A mérkőzés végén harcosabbak lettünk és sikerült ritmust váltanunk. Sajnálom az utolsó negyedben történteket, nem volt megfelelő a kommunikációm, de én mindig ki fogok állni a játékosaimért és a véleményemet továbbra is tartom.
Kálmán László: Csak saját magunknak köszönhetjük a vereséget, rengeteg ziccert és üres dobást hagyjutunk ki. Az ellenfélnél volt mindig valaki –gondolok itt elsősorban Tóth Bencére vagy Godwin Omenakára – aki tudott lendíteni a csapat szekerén, sajnos nálunk ma nem volt ilyen. Ennek ellenére meg volt az esélyünk a győzelemre, de sajnos ez ma nem sikerült.




