Fotó: deacbasket.hu
Mezei Dóráék az első tíz percben még szépen tartották a lépést az eddig veretlen ellenfelükkel szemben, ám a vendégek ezt követően megtalálták a debreceni védekezés ellenszerét. A félidőben már tizennégy pontos előnyben voltak, ám a java még csak ezután következett, a fordulás után valósággal átgázoltak Kovács Imre tanítványain, s 49 pontos győzelmet arattak. Szomorkodásra nem lehet okuk azonban a hajdúságiaknak, hiszen az már a mérkőzés előtt is egyértelmű volt, hogy a két gárda teljesen más célokkal vágott neki a szezonnak.
A debreceni egyetemisták sorsolása nem a legyszerencsésebb, hiszen az idény elején már gyakorlatilag a komplett élmezőnnyel találkoztak. A következő összecsapásuk sem ígérkezik túl könnyűnek, hiszen november 10-én az MTK-Budapest vendégei lesznek.
DEAC – Ajka 37-86 (10-8, 10-26, 11-18, 6-34)
DEAC: Mezei 9/3, Szabó R. 3/3, Gál 4, Göttlinger 9/9, Földvári 7
Csere: Jávor -, Nagy 4, Papp 1, Zahoránszky -, Tóth -, Rúzsa-Kiss-Schubert –
Kovács Imre: Egy negyedig tudtuk tartani a lépést a jóval nagyobb játékerőt képviselő ellenfelünkkel, utána sajnos mintha pályán sem lettünk volna. A középső negyedekben még igyekeztünk, de a legvégére sajnos teljesen összeestünk. Nem szeretnék kiemelni a hibáink közül semmit, igazából a játék minden elemében jobb volt az Ajka.




