
A kezdő játékrészben gyakorlatilag hiba nélkül játszott a TFSE, amely nagy különbséggel győzött.
A második és harmadik szettben már voltak felvillanásai a házigazdáknak, a harmadik játszma elején kétszer vezettek is, de a gyorsabb és pontosabb röplabdát játszó fővárosiak megérdemelten nyerték a mérkőzést.
Hazai szempontból annyi pozitívuma volt a találkozónak, hogy újabb fiatal játékosokat avatott az NB I-ben a klub, hiszen a mérkőzésen 6 (!) középiskolás lépett pályára és mellettük több első- és másodéves egyetemista is játéklehetőséget kapott.
DSZC Eötvös DSE – TFSE 0:3 (-4, -13, -11)
DSZC Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Ratkos Petra, Tóth Kinga, Vass Vivien, Szilágyi Csenge, Béni Kitti
Csere: Takács D Orsolya, Smidróczki Dóra (liberók), Tóth Vanessza, Molnár Vivien, Fehérvári Vivien, Kozma Kitti, Pálfi Kitti, Kovács Anett
Edző: Szombathy András
A DSZC-Eötvös DSE legközelebb 2019. november 29-én (pénteken) 19 órától a Palota SC ellen játszik a DSZC Mechwart András Szakgimnáziumában.




