
Megnövekedett játéktér és létszám
Az, hogy megnyertük a bajnokságot, plusz motivációt jelentett a gyerekek számára, nagy lelkesedéssel és önbizalommal kezdték meg nyáron a felkészülést. Nagy változás volt a csapat életében, amire már tavasztól tudatosan készültünk, a megnövekedett játéktér és létszám. Az idei bajnokságban már tejes pályán játszottunk, 10+1-ben. Az átállással eleinte voltak gondok, hiszen a +32 méter miatt fizikálisan, passzerősségben és lövő erőben is fejlődni kellett, de mindezekkel megbirkóztak a srácok, ez már az első edzőmérkőzésen is látszott. Nagy hangsúlyt fektettünk az egyéni képzésre, valamint a különböző technikai, taktikai feladatok elsajátítására. Jó csapatok ellen tudtunk edzőmérkőzéseket játszani a felkészülési időszakban. A gyerekek becsületesen dolgoztak, amit kértünk tőlük, maradéktalanul elvégezték, nagyon jó volt a hozzáállásuk, edzésekről szinte soha nem hiányoztak, csak betegség miatt maradtak távol. Nagyon elszántak, futballisták akarnak lenni, ezért mindent meg is tesznek, mindezek mellett kiváló a csapatszellem.
Sikeres bajnoki szereplés
Véleményem szerint, amit több, más csoportban dolgozó edző is megerősített, az észak-keleti bajnokság a legjobb, négy-öt jó csapat van a mezőnyben. Minden gárda a bajnokot akarja legyőzni, de tartottak is tőlünk, ellenfeleink teljesen visszaálltak. Újdonság volt betömörülő védelem ellen játszani, de jól használtuk ki a megnövekedett terület adta lehetőségeket, kézben tartottuk a mérkőzéseket, mi birtokoltuk a labdát, meg tudtuk bontani a védelmeket. Ez alól egyedül az egri találkozónk volt kivétel, akik nagyon zártan védekeztek, ráadásul jól kontráztak. Mérkőzésről-mérkőzésre javult a játékunk, egyre többet láttam viszont azokból, amiket edzéseken gyakoroltunk. A DVTK, Kisvárda és a Nyíregyháza elleni rangadókon ennek köszönhetően játszottunk mezőnyfölényben, dolgoztunk ki sok helyzetet. A bajnoki találkozók mellett olyan csapatokkal játszottunk edzőmérkőzéseket, akik saját csoportjukban vezetik a tabellát, egyszer sem hagytuk el vesztesen a pályát. Összességében elégedett vagyok az őszi teljesítménnyel, vezetjük a tabellát, csapatszinten nagyot léptünk előre. Sajnos gólkirályunk Kovács Bendegúz Salgótarjánban nagyon súlyos sérülést szenvedett, komoly műtéten esett át, kiválása érzékenyen érintette a csapatot. Felépülése jól halad, rehabilitációs munkát végez, hogy mikor térhet vissza, azt még nem tudom megmondani, folyamatosan konzultálunk az orvosokkal. Várjuk vissza, de nem szabad siettetni a visszatérést, az a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjön.
Két kupamegmérettetés után kezdődik a pihenés
A bajnokságnak ugyan vége, de még nem álltunk le, december közepéig tartanak az edzések. Addig még két torna vár ránk, a Mikulás Kupán és a Karácsony Kupán is pályára lépünk, mindkettőn szeretnénk jó eredményt elérni. Utána a gyerekek megkezdik megérdemelt pihenőjüket, majd január elején kezdjük a téli felkészülést. Az már biztos, hogy 17-én már edzőmérkőzést fogunk játszani egy lengyel csapat ellen Tiszaújvárosban. Egy nagyon jó félév van mögöttünk, nem csak eredményesen szerepeltünk, hanem egyénileg és csapatszinten is nagyot léptünk előre, úgy gondolom, jó úton járunk. Szeretném megköszönni a fiúk áldozatos munkáját, a szülők támogatását. Edzőkollégáimnak, Kun Ádámnak, Dobó Viktornak, Balogh Jánosnak, Sebők Roland masszőrnek és Bíró Zsolt mentáltrénernek is szeretnék köszönetet mondani, az ő munkájuk is hozzájárul a sikeres őszhöz.
A DVSC-DLA U13-as csapatának őszi mérlege:
9 mérkőzés, 8 győzelem, 1 vereség, 64 rúgott és 4 kapott gól, 24 pont, első hely.
A csapat legeredményesebb játékosa Szabó Milán 10 találattal, ezzel a 8. a góllövő listán.
Szép volt srácok!




