
A találkozó nagy iramban kezdődött, és sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de az első negyed végére négy pontos előnyt alakítottak ki a hajdúságiak. Hiába vették át a vezetést Vavra András tanítványai a folytatásban, a debreceni egyetemisták érezhetően nagyszerűen felkészültek ellenfelükből, s tartották a lépést esélyesebb riválisukkal. A nagyszünethez közeledve újra ritmust tudott váltani a DEAC, egy szinte hibátlan két percnek köszönhetően pedig nyolcpontos vezetéssel mehettek az öltözőbe.
A fordulás után Asszú hárompontosával már kétszámjegyű volt a különbség (48-35), s bár a feljutásra is esélyesnek tartott ceglédiek óriási energiákat mozgósítottak a felzárkózás érdekében, a záró játékrészre is megmaradt a differencia. Az utolsó tíz percben sem változott a játék képe, s bár a vendégek két perccel a vége előtt még négy pontra zárkóztak, reális esélyük nem volt a fordításra. Csapatként is nagyot küzdöttek a cívisvárosiak, de a 37 pontot és 11 gólpasszt jegyző Tóth Bence, valamint a 12 pontig és 20 lepattanóig jutó Opre Roland igazi vezére volt a társaságnak.
DEAC U23 – Cegléd 81-76 (19-15, 24-20, 20-18, 18-23)
DEAC U23: Tóth B. 37/12, Asszú 8/6, Gáspár 12/3, Opre 12, Fábián 6 csere: Balázsi 6/6, Sólyom -, Zsuga -, Várbíró
Edző: Kádár Tamás
Kádár Tamás: Egy fizikálisan megterhelő meccset sikerült megnyernünk. Támadásban mindig volt, aki hozzá tudott tenni. Gratulálok a csapatomnak!




