Fotó: DEAC
Fontos mérkőzés várt női futsalosainkra vasárnap este Budapesten, a forduló előtt második DEAC ugyanis annak tudatában látogatott a harmadik TFSE otthonába, hogy hazai siker esetén a két együttes helyet cserél a bajnoki táblázaton.
A fantasztikus őszt teljesítő debreceniek jól kezdték a mérkőzést, az első tíz percben egyenrangú ellenfelei voltunk a TFSE-nek, helyzetek mindkét fél előtt adódtak, de gól egyik oldalon sem született. A félidő derekához érve aztán a csereként pályára lépő Gruber Brigitta vezetést szerzett a hazaiaknak, majd közvetlenül a szünet előtt Bobok Csilla duplázta meg a kék-fehérek előnyét.
A második játékrész jóval eseménydúsabban alakult, a DEAC mindent megtett a szépítésért, s a lányok erőfeszítéseit siker koronázta: a 27. percben Horváth Viktória kozmetikázott az eredményen, megszerezve ezzel szezonbeli tizedik találatát. A túloldalon Kósa bravúros védésekkel igyekezett meccsben tartani a mieinket, ám a nagypályás válogatottsági rekorder Pádár Anita lövéseinél már ő sem segíthetett, az MTK korábbi kiválósága alig három perc leforgása alatt kétszer is betalált. A hajrára elfáradt fiatal csapatunk, míg a hazaiak részéről Folk és Tell is beköszönt, így végül 6-1-es vereséget szenvedtünk az idei év utolsó mérkőzésén.
A vereség ellenére csodás őszt zárt a DEAC, tizenegy forduló után ugyanis hét győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a tabella harmadik helyén állunk, csupán egy pontra a listavezető Astra együttesétől. A téli pihenőt követően a mieink számára január 25-én, a Miskolc elleni összecsapással folytatódik a bajnoki pontvadászat.
TFSE – DEAC 6 – 1 (2 – 0)
DEAC: Kósa – Tóth N., Krascsenics, Horváth V., Vaskovets
Csere: Fekete, Pócsik, Horváth P., Üveges, Böröczky, Czégény
Gólszerző: Horváth V. 27′




