Fotó: FTC-Telekom
Négy nappal az Újpest elleni váratlan vereséget követően ezúttal a főváros másik végében, Pesterzsébeten vizitáltak jégkorongozóink, ahol a tabellán második FTC-Telekom vendégei voltak.
A vasárnap esti rangadót a hazaiak kezdték lendületesebben, az első percekben rendre a mieink harmadában járt a korong. A zöld-fehérek emberelőnyben is próbálkozhattak, Tóth Adrián révén lehetőségük is adódott a gólszerzésre, ám jól zárt a DEAC védelme. A túloldalon Mazzag megindulása hordozott magában veszélyt, s miután Nagy Gergő csak szabálytalanul tudta megállítani támadónkat, csapatunk is létszámfölényből próbálkozhatott. Az emberfórt nem sikerült gólra váltanunk, egyenlő létszámnál pedig ismét a Ferencváros játszott fölényben, s a harmad feléhez érve ziccerig is eljutott: Tóth Adrián trafálta telibe a kapuvasat. A mieink elsősorban Izacky és Kulesov révén kontrákból veszélyeztettek, s tizenhárom perc elteltével utóbbi lövése utat talált a keresztvas alá, megszerezve ezzel a vezetést a DEAC-nak. A hátralévő idő kemény ütközéseket, de kevés helyzetet hozott, így az első harmad végén egygólos vendégelőny virított az eredményjelzőn.
A második játékrész az elsőhöz hasonlóan ferencvárosi próbálkozásokkal és debreceni kiállítással indult. Alighogy kiegészült a DEAC, Karmeniemi számunkra balszerencsésen megpattanó lövésével kiegyenlített a Ferencváros, majd Mestyán fogta meg a korongot a harmadunkban, így újabb két percet kellett kihúznunk létszámhátrányban. Sikerült, ráadásul nem sokkal később Sarcia akasztása miatt a DEAC került emberelőnybe, s alig tíz másodperc elteltével ki is használtuk azt, Vokla Roland egy kapu előtti kavarodás után volt eredményes. A mérkőzés ezen periódusa kiegyenlített játékot hozott, felváltva támadtak a csapatok felállt védelem ellen. A hazaiaknál Tóth Adrián mellett Nagy Gergőt, míg a mieinknél a remek védőmunkát, valamint Novotny és Izaczky teljesítményét lehetett dicsérni. A hajrára még jutott egy ferencvárosi helyzet, de Hetényi mamuttal védte Németh Attila próbálkozását, így 2:1-es debreceni vezetésnél fordultak a felek.
A záró húsz perc mozgalmasan kezdődött, de mindkét csapat játékát sok hiba jellemezte. A Ferencváros nem találta a ritmust, míg a mieink egyre bátrabban kontráztak, s Hári Esseryn megpattanó lövésével újabb gólt szereztek. Sőt, egy perccel később Izacky kulcspasszát Mazzag gólra váltotta, s ekkor olybá tűnt, eldőltek a lényeges kérdések. A hazaiak azonban másképp gondolták, s a hajrához közeledve Switzer és Kumala révén egy gólra zárkóztak. A debreceni fiatalok lába ugyanakkor nem remegett meg, taktikus játékkal megőrizték az előnyt, s mivel a végén Essery még bevette az üresen maradt ferencvárosi kaput, végül kétgólos győzelemmel távoztunk a címvédő otthonából.
FTC-Telekom – DEAC 3-5 (0-1, 1-1, 2-3)
Gólszerzők: Karmeniemi, Switzer és Kulmala, illetve Essery(2), Kuleshov, Vokla és Mazzag
P.G.




