DHK U18: Alaposan megszórták a st. pölteni gárdát

A hétvége második, szombat déli mérkőzésén az Okanagan HCE „White” csapatával meccseltek a mieink. A debreceni srácok a csoport ranglistájának 2. helyét birtokolták, míg az ellenfél a 7. helyet foglalta el.

0

83171283_2484608611781397_4634715341010763776_o-300x200 DHK U18: Alaposan megszórták a st. pölteni gárdátFotó: DHK

Esélyesség ide, vagy oda; nem úgy indult a találkozó, hogy nagy gólarányú győzelmet arathatunk. Sokat támadtak, erősen nyomtak a mieink, mégis az ellenfél szerzett gólt; a 6. perc elején emberhátrányban hokizott az ellenfél, amikor Bakus kontrájával előnybe kerültek. Szerencsére, nem vezettek sokáig, 07.07-nél Szabó Kornél egyéni akcióból döntetlenre alakította az állást. A harmad hátralévő szakaszában végig dominált a debreceni alakulat, 21-7 volt a kapura lövések aránya, mégis maradt a 1-1-es állás.

A 2. játékrészben elkezdett kamatozni az eddigi nagy rohanás, Szabó Kornél már az első percben beköszönt, utána a mieink szétszedték a st. pöltenieket. A 26. percben Aranyos Attila szerzett gólt, majd sorban Szabó Kornél és Borbát két találata következett. A 39. percben előtt Vasin emberelőnyben megszerezte az ellenfél második gólját, majd 7 másodperccel a harmad vége előtt Dorogi volt eredményes, ekkor 7-2-re állt a találkozó.

Bár a lényegi kérdések már korábban eldőltek, a mieink nem dőltek hátra a 3. harmadban sem; hanem tovább nyomtak és egyre-másra lőtték a gólokat. A 44. percben Sándor Bence, 3 perccel utóbb Aranyos talált be, röviddel később Szabó Kornél már a „mesternégyesnél” tartott. A találkozó utolsó gólját Bartók András lőtte, négy és fél perccel a mérkőzés vége előtt.

A mérkőzés első percétől kezdve meggyőző fölényben hokizott a debreceni legénység és a dominancia a 2. harmadtól gólokban is megmutatkozott. A mieink végül kilenc gólt tettek a két csapat közé, ezzel hat pontot már megszereztek a lehetséges kilencből. Reméljük, holnap reggel sikerül begyűjteni a jelenleg még hiányzó hármat is!

Debreceni HK – Okanagan HC Europe „White” 11-2 (1-1, 6-1, 4-0)
Gólszerzők:
 Szabó K.(4), Borbát(2), Aranyos(2), Dorogi, Sándor B., és Bartók, illetve Bakus és Vasin

Máthé Csaba: „A mai napon úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan azt tegnap befejeztük; nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki az 1. harmadban, de ezeket rendre kihagytuk, csak egyet sikerült érvényesíteni Szabó Kornél révén. A tempónk nagyobb volt, mint az ellenfélé, de ez az eredményben nem mutatkozott meg, sőt, egy eladott korong után emberelőnyben kaptunk egy gólt. A 2. harmadban teljesen megváltozott a játék képe, a sok helyzetet egymás után szebbnél szebb megoldások, majd gólok követték, így az eredmény 7-2 re módosult a második szünet előtt. A 3. harmadban már csak az volt a kérdés, hogy az ellenfél mennyire tud ellenállni a támadásainknak, de ekkor is sikerült 4 alkalommal a kapujukba varázsolni a korongot. Számunkra ez az a meccs volt, ahol a helyzetkihasználásból „csillagos tízesre” vizsgáztak a játékosok. Készülünk a holnapi mérkőzésre, ahol a mainál erősebb ellenféllel mérjük össze a tudásunkat!”