Pont nélkül tértek haza Pécsről pólósaink

Háromgólos vereséget szenvedett a DVSE vízilabdacsapata az OBI 10. fordulójában Pécsett. Fekete Gergőék ötgólos félidei hátrányukat kis híján ledolgozták a fordulás után, ám az indulatoktól sem mentes összecsapáson végül a hazaiak örülhettek a három pontnak.

0

83497540_2759638390770725_1161606246306938880_o-300x200 Pont nélkül tértek haza Pécsről pólósainkFotó: Nagy Anita

Közel két hónap után játszottak újra tétmérkőzést a DVSE pólósai, a felsőházért hajtó Pécs otthonába látogatott Miroszlav Bajin együttese. Nem kezdték jól a találkozót a hajdúságiak, két perc elteltével Zerinváry és Chilko góljaival hamar ellépett a Pécs. Ezt követően az Európa-bajnokságról nemrég visszatérő Vancsik harcolt ki büntetőt, s bár Fekete kihagyta az ötméterest, a kipattanóból már sikerült a szépítés. A PVSK lendületét ez sem törte meg, a következő három percben háromszor is betaláltak, így korán bajba kerültek Kovács Gáborék (5-1). A negyed végén Macsi Patrik fújt ébresztőt, először akcióból, majd büntetőből is eredményes volt, így visszahozta a meccsbe csapatát.

A gólzáporos első negyed után sem lassítottak a felek, a védekezés mindkét oldalon hagyott kívánni valót maga után. Két akciógóllal indult a játékrész, Rokanjac találatára Fekete Gergő válaszolt (6-4). A folytatásban is potyogtak a gólok, a vendéglátók büntetőből és fórból is eredményesek voltak, így visszaállt a négy gólos differencia. Hiába talált be ezt követően Fekete és Rádli is, Rakonjac és Kolozsi révén tartotta előnyét a Pécs, sőt a félidő utolsó másodperceiben Chilkó is megszerezte második gólját, így 11-6-at fordulhattak a felek, ráadásul Telegdy Andrást cserével végleg kiállították.

A fordulás után a még mindig csak 16 esztendős Tőzsér Dávid kezdte meg a gólgyártást, majd Fekete Gergő negyedik találatát is feljegyezte. Mintha kicserélték volna a debrecenieket, az addigi harmatgyenge védekezés már a múlté volt, Macsi Martin góljával pedig újra felcsillant a remény (11-9). Bár a hazaiak kihasználtak egy fórt, a DVSE extázisban játszott, Stefanidesz után Tőzsér újra megvillant, így a záró felvonásra már csak egy volt közte (12-11).

Az utolsó nyolc perc kezdetén mindkét fél hatalmas energiákat mozgósított védekezésben, hat percen keresztül mindössze egy pécsi találat született, így a végjátékra sem dőlt el a három pont sorsa. A felfokozott hangulatban a játék az indulatoktól sem volt mentes, a játékvezetők gyakran kerültek reflektorfénybe, míg a játékosok sokszor egymáson vezették le a feszültséget. Az utolsó találat Kolozsi nevéhez fűződik, így 14-11-re nyertek a hazaiak, bár az utolsó etapban nem volt hiány a véleményes ítéletekből.

PVSK-Mecsek Füszért – DVSE 14-11 (5-3, 6-3, 1-5, 2-0)

PVSK: Józsa – Horváth, Zerinváry 2, Csacsovszky 2, Chilko 2, Kolozsi 2, Rakonjac 3

Csere: Barát – Csaba 2, Csorba 1, Turnai, Kiss, Kókai, Gaszt

DVSE: Kósik – Smitula, Kovács, Fekete 4, Macsi P. 2, Vancsik, Macsi M. 1

Csere: Tőzsér 2, Telegdy, Stefanidesz 1, Zsilák, Rádli1, Oltean

Miroszlav Bajin: Csalódott vagyok a vereség miatt, ugyanakkor büszke vagyok a srácokra, hogy ilyen körülmények között is ekkorát küzdöttek. Rosszul kezdtünk, nem volt jó a helyzetkihasználásunk, hátrányban is gyengék voltunk, így meglépett a Pécs. A fordulás után egy nagyon kemény, brusztos játékban is sikerült visszajönnünk, de sajnos a pontszerzés már nem sikerült. Sajnálom, hogy piros lapot kaptam, és ezzel megnehezítettem a csapat dolgát, egy edzőnek nem szabad ilyen szituációba kerülnie, még akkor sem, ha igaza van. Szeretném kiemelni Tőzsér Dávidot, aki 16 évesen érett játékkal és fontos gólokkal szállt be a játékba. Rengeteg kisebb sérülést szenvedtünk ma, de össze kell szednünk magunkat a Szeged elleni meccsre, és a közönségünk segítségével be kell húznunk a számunkra létfontosságú találkozót.