Kiélezett küzdelemben győztük le a Brassót

Valódi playoff hangulatban lépett jégre az Erste Liga középszakaszának felsőházában a DEAC és a Corona Brasov együttese a Debreceni Jégcsarnokban vasárnap este- Közel ötszáz drukker köszöntötte a mieinket, akik a Csíkszereda elleni csütörtöki bravúr után egy újabb erdélyi riválist igyekeztek megtréfálni.

0

83079742_525301528340440_2955486688526204928_o-300x200 Kiélezett küzdelemben győztük le a BrassótFotó: DEAC

Az első harmad inkább nagy küzdelmet, mint látványos játékot hozott: a két csapat összesen tizenhat lövéssel próbálkozott, s elsősorban Hetényinek kellett nagyokat védenie, aki remekül állta a sarat az első percekben. A túloldalon a támadók sem tétlenkedtek, első sorunk több veszélyes lövést is megeresztett, a cseh Jakub Izacky pedig alig nyolc perc elteltével a hálót is megrezgette, megszerezve ezzel a vezetést a DEAC számára. A találkozó keménységét mutatja, hogy a gólt követő három percben hat játékost is kiállítottak a játékvezetők, az emberelőnyös játékból pedig a vendégek jöttek ki jobban, Cody Carlson egalizált a harmad derekához érve. A folytatásban már nem esett több találat, így az első húsz perc után döntetlennel vonulhattak öltözőbe a felek.

A második játékrész is rendkívül kiegyenlített játékot hozott, immár a brassóiak kapusának, Polc Patriknak is több munkája akadt, elsősorban Novotny tette próbára távoli kísérleteivel. No meg Hári Norbert, aki egy védelmi megingást kihasználva hamar előnyhöz juttatta a mieinket, majd néhány perccel később kiosztott egy gólpasszt is, Sándor Flórián emberelőnyből talált a brassói kapuba. A harmad második fele gólzáporosra sikerült, előbb a mérkőzésen rendkívül aktív Zagidullin kozmetikázott az eredményen, majd két perccel a szünet előtt Mihály Ede szép mozdulattal egyenlített. Ezzel azonban még nem volt vége, Jakub Izacky ugyanis az utolsó szó jogán megszerezte második találatát, ezzel a DEAC 4:3-as előnnyel várhatta a záró játékrészt.

A harmadik harmad első perceiben a vendégek mozgósítottak nagyobb erőket az újbóli egyenlítésért, a légiósok közül Boriszenko és Fowlie is veszélyes volt, Hetényi Zoltán azonban látványos védésekkel őrizte a mieink előnyét. Nyolc perccel a találkozó vége előtt aztán Carlson átjutott a debreceni védelmen, s megszerezte a brassóiak negyedik találatát, így rendkívül izgalmas és kiélezett hajrára számíthatott a publikum. Mindkét együttes ügyelt a biztonságra, ám így is adódtak lehetőségek, ezek közül pedig Sándor Flórián értékesített egyet, aki így védő létére két gólig jutott, s a mezőny egyik legjobbja volt vasárnap este. A vendégek mindent megpróbáltak, ám ezúttal többre már nem futotta erejükből, így nagy csatában végül 5:4-re győzött David Musial együttese, ezzel tovább javította mérlegét a középszakaszban, s jó formában várhatja a február 13-ai folytatást. Szép volt, fiúk!

DEAC – Corona Brasov 5:4 (1:1, 3:2, 1:1)

P.G.