DHK U16: Teher nélkül, felszabadultan játszottak

A debreceni U 14-es CJHL tornával egy időben, két helyszínen folytatódtak az U 16-os korosztály küzdelmei is. A mieink a Sasok Divízió Piros csoportjában voltak érdekeltek, ők a 3. forduló során Nagymihályban léptek a jégre.

0

82355786_2480739565501635_7811487098338279424_o-300x200 DHK U16: Teher nélkül, felszabadultan játszottakFotó: DHK

Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, a srácok pénteken a HK Mládez Michalovce és a Kryzhynka Kyev csapataival kerültek szembe, de bőven maradtak izgalmak a következő játéknapokra is.

Eredmények

Sasok Divízió/Piros- csoport
3. forduló
Nagymihály (SVK)

2. játéknap
2020.02.07. (szombat)

SDUSHOR Minsk – Debreceni Hoki Klub 7-1 (0-0, 7-1)
Gólszerzőnk: 
Kovács Balázs

Okos Csanád: „Ezen a meccsen a torna egyik legerősebb csapatával kerültünk szembe. Az első játékrészben sikerült felvenni a ritmusukat, veszélyesek voltunk a kapujukra, de betalálni nem tudtunk. Próbáltuk felvenni a harcot a testjátékban is, ami részben sikerült, közben kaptunk három kiállítást, de ezeket sikeresen kivédekeztük. A 2. etapra már nem sok energiánk maradt, teljesen ők uralták a játékot, pár perc alatt nagy hátrányba kerültünk és ettől kezdve már nem tudtunk mérkőzésben maradni.”

Debreceni Hoki Klub – MSKM Trebisov 2-1 (1-0, 1-1)
Gólszerzőink:
 Révész Levente, Fehér Ádám

Okos Csanád: „Két azonos játékerővel rendelkező csapat találkozott egymással. A mérkőzés nagyobb részében mi domináltunk, viszont a második periódusban eléggé hullámzóvá vált a játékunk, minden cserénk másképpen alakult. Előfordult, hogy a támadó zónában remek játékot produkáltunk, aztán a következő cserében alig tudtunk kijönni a harmadból. Védekező játékosaink önfeláldozó munkájának köszönhetően azonban csak egy gólt tudott szerezni az ellenfél.”

3. játéknap
2020.02.08. (vasárnap)

Debreceni Hoki Klub – HK Partizan Beograd 1-4 (1-3, 0-1)
Gólszerzőnk:
 Tóth Zoltán

Okos Csanád: „Hiába dolgoztunk ki jó pár helyzetet, beleértve három szólót is, az átütőerőnk nem volt az igazi. Az első  sorunk támadó játéka nem működött igazán hatékonyan, a támadásépítés akadozott, a korongok nem álltak meg az ütőn, vagy a passzok nem voltak pontosak. A második és harmadik sorunk próbálkozásai tetszettek, hasznos letámadásokat hajtottak végre, igyekeztek célratörően hokizni. Petruska Olivér kiválóan teljesített a kapunkban.”

Debreceni HK – STS UKS Niedzwiadki MOSiR Sanok 6-3 (2-2, 4-1)
Gólszerzőink: 
Csanády Marcell (2), Révész Levente, Fehér Ádám, Urbán Ákos és Varga Máté

Okos Csanád: „Pörgős, izgalmas és érzelem-gazdag mérkőzésre számítottunk, mivel a sanok-i együttes a miénkhez hasonló játékerőt képviselt. Az 5 az 5 elleni játékban az esetek többségében dominálni tudtunk, mentek a lábak, sokkal aktívabb voltunk a letámadásoknál, mint a reggeli mérkőzéseken. A támadó zónában igyekeztünk megtartani a korongot, takartunk és próbáltuk alkalmazni a visszaforgatást kapu mögé. Ez sikerült is, három gólunkat kipattanó, vagy beleérés után szereztük. A 2. játékrészben akadt egy pár érdekes ítélet, kezdték kirakni a mieinket a büntetőpadra, emiatt elég sok lövést kaptunk. Azonban az önfeláldozó blokkoknak és a jó kapusteljesítménynek köszönhetően a Sanok már csak egyszer tudott betalálni.”

„Ezen a tornán végig 3 csatársorral és 5 hátvéddel játszottunk. Elsősorban az volt a célunk, hogy minden játékos minden meccsen megfelelő jégidőt kapjon. A találkozók többségében sikerült végig 3 sorral hokizni, a két kapusunk meccsenként váltotta egymást, nem igazán foglalkoztunk a számszerű eredménnyel. Nyomás nélkül játszottunk, az volt a legfontosabb, hogy mindenki élvezze a játékot és kicsit kizökkenjen az otthoni menetelésből. Annak ellenére, hogy jó pár kulcsjátékosunk hiányzott, a játékunk képével a képességeinkhez mérten elégedett voltam. A kapunk előtti területen történő emberfogásra és a helyezkedésre fektettük a fő hangsúlyt. E téren láttam is a fejlődést, remélem, hogy mindezt a magyar bajnoki mérkőzéseken még magasabb szintre tudjuk emelni.”