3×3: A nyitónapon a legjobb nyolc között a magyar lányok

Mindkét mérkőzését megnyerte a magyar női válogatott, a debreceni 3x3 olimpiai selejtező nyitónapján, így karnyújtásnyira kerültek a legjobb nyolc közé jutástól. Papp Klaudiáék az Izrael elleni magabiztos siker után hatalmas csatában Hollandiát is két vállra fektették, így százszázalékos mérleggel zárták a csütörtöki napot.

0

DSC_6874-300x159 3×3: A nyitónapon a legjobb nyolc között a magyar lányokAz első napon a magyar női válogatott lépett pályára, a kora esti időpontra csordultig megteltek a Kossuth téri aréna lelátói az Izrael elleni találkozóra. Egy vendég duplával indult az összecsapás, ám a kezdeti izgalmakat levetkőzve Böröndy két ziccerével hamar egyenlítettek a mieink, sőt Kiss és Papp kosarai után már a vezetést is sikerült átvenniük. Szabó távolijával már 7-3-ra is vezettek a lányok, ám az agilisan kosarazó kékmezesek az első tv szünet után kiegyenlítettek (8-8). Innentől kezdve azonban újra magához vette a kezdeményezést Földi Attila együttese, Papp kettese és Kiss centerezése után három perccel az órán kialakult az addigi legnagyobb differencia (16-9). Nem adták fel a szimpatikusan küzdő izraeliek, de hiába talált utat több távoli dobásuk is a gyűrűbe, a magyar válogatott magabiztosan őrizte vezetését, 10 másodperccel a vége előtt pedig Kiss Virág le is zárta a találkozót.

A csoport favoritjának számító Hollandia volt Papp Klaudiáék második ellenfele a nap utolsó mérkőzésén. A tulipánosok az első támadásokból 2-0-ra megléptek, ám Szabó révén a magyarok is hamar megkezdték a pontgyártást, sőt egy 5-0-s periódussal három egységnyivel megléptek. A narancsmezesek igazolták jó hírüket, rendkívül fizikális játékot mutatva az első tv-szünetre egy pontra zárkóztak, sőt a folytatásban hatékony palánk alatti játékuknak köszönhetően a vezetést is átvették (6-8). Böröndi a meccs derekán két büntetővel kiegyenlített, innentől kezdve pedig gyakorlatilag a végjátékig felváltva estek a kosarak. Két perccel a vége előtt 10-10-es állásnál Papp zseniális átadását Kiss váltotta kosárra, melyre szinte azonnal jött a vendég válasz. Az utolsó perc kezdetén Szabó révén újra a magyar lányok jutottak vezetéshez, sőt extra védekezésüknek köszönhetően a hátralévő időben már nem is kaptak kosarat, így Kiss közelije állította be a 13-11-es végeredményt, mellyel a magyar lányok karnyújtásnyira kerültek a negyeddöntőbe jutástól.

A hölgyeknél a B-csoportban nem történ nagy meglepetés, a párizsi kvalifikáció egyik lenagyobb várományosa, a kanadai csapat mindkét összecsapását magabiztosan nyerte, Chile legjobbjait 21-11-re, míg a kijutásra szintén esélyes Litvániát 19-16-ra múlta felül. A kvartett negyedik tagjának, Csehországnak kijutott az izgalmakból, hiszen a litvánoktól egy utolsó másodperces kosárral kaptak ki, míg a dél-amerikaiakat hosszabbításban verték 21-19-re.

A férfiaknál a C-jelű négyesben az első nap után már hatalmas körbeverések voltak, Franciaország, Egyiptom, Kanada és Spanyolország is egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a nyitónapot, így a továbbjutás sorsa szombaton dől majd el. Az A-csoportban Litvánia maradt veretlen két meccs után, Németország és Svájc ötvenszázalékos mérleggel zárta a napot, s bár Madagaszkár nagyot küzdött a germánokkal és a litvánokkal is, az első sikerük még várat magára.

Pénteken a magyar férfi válogatott lép pályára a Nagytemplom előtt, 19 óra 20 perctől Izraellel néznek farkasszemet, míg 21 óra 35 perctől Puerto Rico lesz az ellenfél.

3×3 Olimpiai Selejtező 1. nap eredmények:

Spanyolország – Kanada /férfi/ 14-18

Franciaország – Egyiptom /férfi/ 21-13

Kanada – Chile /női/ 21-11

Litvánia – Csehország /női/ 21-19

Egyiptom – Kanada /férfi/ 21-18

Franciaország – Spanyolország /férfi/ 18-20

Chile – Csehország /női/ 19-21 (hosszabbítás után)

Kanada – Litvánia /női/ 19-16

Litvánia – Madagaszkár /férfi/ 21-13

Svájc – Németország /férfi/ 19-18

Magyarország – Izrael /női/ 21-16

Hollandia – Olaszország /női/ 13-9

Madagaszkár – Németország /férfi/ 16-17

Litvánia – Svájc /férfi/ 21-18

Izrael – Olaszország /női/ 11-21

Magyarország -Hollandia/női/ 13-11

pénteki menetrend:

14:50 Németország – Tunézia /női/

15:15 Ukrajna – Lengyelország /női/

15:40 Mongólia – Lengyelország /férfi/

16:05 Belgium – Japán /férfi/

16:40 Tunézia – Lengyelország /női/

17:05 Németország – Ukrajna /női/

17:30 Lengyelország – Japán /férfi/

17:55 Mongólia – Belgium /férfi/

18:30 Spanyolország – Mongólia /női/

18:55 Japán – Egyiptom /női/

19:20 Izrael – Magyarország /férfi/

19:45 Ausztria – Puerto Rico /férfi/

20:20 Mongólia – Egyiptom /női/

20:45 Spanyolország – Japán /női/

21:10 Izrael – Ausztria /férfi/

21:35 Magyarország – Puerto Rico /férfi/