Fotó: FIBA
Minden előzetes várakozást felülmúlt a magyar férfi 3×3-as kosarasok szombati teljesítménye, válogatottunk ugyanis két magabiztos győzelemmel masírozott be egyenes ágon az elődöntőbe, sem a románok, sem a mongolok nem tudták feltartóztatni Csirke Ferenc együttesét. Előbbiek aztán már a keresztjáték során búcsúzni kényszerültek, legyőzőjük, Szlovénia várt a legjobb négy között fiainkra. Már az első elődöntő is őrült izgalmak közepette ért véget: a mongolok bő három perc elteltével szereztek először pontot, a végjátékban mégis nekik állt a zászló, ám Belgium egy utolsó másodperces duplával fordított, így bejutott a fináléba.
Hasonló forgatókönyv szerint kezdődött a szlovén-magyar csata is, az első öt pontot egyaránt nyugati szomszédunk jegyezhette, miközben a mieink sem támadásban, sem védekezésben nem találták a ritmust. A szorult helyzetben Keller Iván betörései jelentették a reménysugarat, az időkérést követően pedig megindult a szekér, egy 4–0-s rohammal egyetlen pontra zárkóztunk. A szlovénok ráadásul hamar eljutottak hat faultig, így óvatosabb üzemmódra kellett váltaniuk, Kerpel-Fronius Balázs pedig szereti, ha szabadon hagyják, 9–8-nál már Magyarország vezetett. Riválisunk statikus, fizikális játékát sok mozgással igyekeztünk lereagálni, ami hellyel-közzel sikerült is – ellépni egyik csapat sem tudott a másiktól. A gyűrű alól ipari mennyiségben termelték a pontokat a felek, nálunk Ivosev Tamás volt a műfajfelelős, a közönség pedig ütemes tapssal jutalmazta minden megmozdulását. Kerpel-Fronius dudaszós duplájánál egyenesen felrobbant az aréna, Ivosev büntetőivel pedig már 16–13-ra vezettünk. Sokáig sajnos nem örülhettünk, a szlovénok fél perc alatt egalizáltak, döntetlen állásnál fordultunk rá az utolsó percre. Ott aztán Ivosev Tamás révén kerültek ismét előnybe a mieink, ez pedig ki is tartott a végéig, Szlovénia 19–16-os legyőzésével a hölgyek után az urak is kvótáért játszhatnak este!
3×3 kosárlabda olimpiai selejtező, férfi elődöntők
Magyarország – Szlovénia 19–16
Belgium – Mongólia 16–15
P.G.




