DHK U14: Pont nélküli hétvége

Kölyök B csapatunk sűrű programot bonyolított le a hétvégén. Szombaton a KSI, vasárnap pedig az OHA csapatával játszottak helyosztó mérkőzést, mindkétszer idegenben.

0

82234900_2479820572260201_7087872730590085120_o-1-300x200 DHK U14: Pont nélküli hétvégeFotó: DHK

A mérkőzés elejétől nagy fölényben hokizott az ellenfél. Már a 2. percben vezetéshez jutottak, csak a 13. percben sikerült Tóth Zalán góljával szépíteni. A KSI azonban folytatta a gólgyártást, négy találattal vezettek az 1. harmad végén. A 2. játékrészben újabb két gólt szerzett a hazai csapat, a mieink viszont két emberelőnyt hagytak kihasználatlanul. A 3. harmad is a KSI fölényének jegyében telt el, 4-1-es eredménnyel vitték el a záró harmadot, Derzsi Csanád gólja az 56. percben csak kozmetikázásra volt elegendő.

KSI – Debreceni HK B 12-2 (5-1, 3-0, 4-1)
Gólszerzőink:
 Tóth Zalán és Derzsi Csanád

Salánki Attila: „Amint azt a korábbiakban már említettem, a helyosztókon közel azonos szintű csapatok mérkőznek meg egymással. Sajnos, ez szombaton nem látszott; a KSI együttese az alapszakaszban ugyanannyi pontot gyűjtött, mint mi, ennek ellenére súlyos pofonba szaladtunk bele. Teljesen motiválatlanul léptünk jégre, lenézve az ellenfelet azért, amilyen körülmények között készülnek. Bebizonyosodott, hogy nem ezen múlik, kemény leckét kaptunk. Remélem megtanultuk, hogy minden mérkőzésbe keményen bele kell állni. Rengeteg hibával játszottunk, igazából semmi jót nem tudok erről a meccsről elmondani.”

A hétvége második találkozóját az előző napihoz hasonlóan indították a debreceniek. Az OHA három gólt ütött az első harmadban, amire nem tudtunk válaszolni. A 2. játékrész első felében még három alkalommal találtak be a hazaiak. A meccs felénél Salánki Attila, a mieink szakvezetője kapust cserélt, Gali Szabolcs érkezett a vendégek hálója elé. Nem sokkal később sikerült szépíteni is, Tóth Levente ütött gólt a 35. percben. A 3. harmadra összekapták magukat a mieink, támadásba lendültek, Juhász Csongor két gólt szerzett, Szabó Bence egyet, ezáltal két találatra zárkóztunk fel. Az 56. percben emberelőnyből növelte ugyan az előnyét a hazai gárda, de ebben a periódusban a mérkőzés képe másként alakult, mint az előzőekben. Az újonc kapus, Gali Szabolcs 94,12 %-os hatékonysággal védett és a 3. sorunk is biztatóan hokizott.

OHA – Debreceni HK B 7-4 (3-0, 3-1, 1-3)
Gólszerzők: 
Takács(3), Molnár(2), Kővári és Ficzere, illetve Juhász Cs.(2),Tóth L. és Szabó B.

Salánki Attila: „Reménykedtem abban, hogy az „ott alvós” csapatépítő talán jót fog tenni a játékosoknak. Sajnos ott folytattuk, ahol előző nap abbahagyták; nem mentek a passzok, nem tartottuk a helyünket, ugyanazokat a hibákat követtük el. A 2. harmad végéig úgy látszott, hogy ezúttal is nagy különbséggel veszítünk. A 3. harmadra aztán felébredtünk, elkezdtük támadni az ellenfél kapuját és látszott, hogy ha odatesszük magunkat, akkor szoros mérkőzést is tudunk játszani! A vasárnapi meccsről annyi jót tudok elmondani, hogy egy meccsen belül képesek voltunk kijönni a gödörből. Szeretném kiemelni kapusunk, Gali Szabolcs munkáját, aki élete harmadik mérkőzésén kis híján gól nélkül hozta le a meccs második felét és újból meg kell említeni a harmadik sor agilis játékát!”