Fotó: DEBKA
Talán nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, hogy Fortuna 2020-ban nem volt túlságosan kegyes a csapathoz, mégis bejutottatok a rájátszásba. Honnan merítettetek erőt a nehezebb időkben?
A 2018-as serdülő országos döntőn kétszer is egy kosáron múlt, hogy érmet szerezzünk. Érthető, hogy a srácokban óriási volt a bizonyítási vágy, hogy ismét elérjünk a legjobbak közé. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a szezon eleje óta folyamatosan sérülésekkel küzdöttünk. Egyik kulcsemberünk, Madar Kristóf mindössze két mérkőzésen volt százszázalékos állapotban, de a többieknek is akadtak kisebb-nagyobb gondjaik. A csapat erejét mutatja, hogy így is bejutottunk a nyolc közé. Ráadásul a legtöbb idegenbeli győzelmet is mi szereztük, ami óriási fegyvertény, tekintve, hogy közel azonos képességű együttesek alkotják a mezőnyt.
A felsőház döcögve indult, de a listavezető pécsiek legyőzésével úgy tűnt, rendeztétek a sorokat. Ekkor húzták le a rolót a bajnokságban. Hogy érintett titeket a szövetség döntése?
Sajnos a felsőházban is folytatódott a balszerencse-sorozat, Dombóvárra és Sopronba is alig tudtunk elutazni. A Pécs ellen végre legerősebb keretünkkel tudtunk kiállni, és a srácok mindent meg is tettek a pályán, így szép sikert arattunk. Természetesen mindenki csalódott a bajnokság lefújása miatt, de racionálisan gondolkodva csak ez a döntés születhetett. Szerencsére a srácoknak juniorokként még lesz esélyük bizonyítani az utánpótlásban.
A hazai pontvadászat mellett a nemzetközi porondon is kipróbálhattátok magatokat az EYBL-sorozat keretein belül. Mik voltak a torna legfőbb tapasztalatai?
Nagyon sokat tanultunk egyénileg és csapatszinten is az EYBL-meccsekből. A legfontosabb, hogy fel tudtuk mérni, hol tartunk a környező országok viszonyaihoz képest. Ősszel és tavasszal is kiválóan szerepeltünk, így sikerült felállnunk csoportunk dobogójára. Azért persze kirajzolódtak a különbségek is, leginkább fizikálisan jártak előrébb nálunk, bár ez annak is betudható, hogy csapatunk fele 1 évvel fiatalabb, azaz 2005-ös. Mindent egybevéve, úgy gondolom, van potenciál a társaságban.
Három hete állt le teljesen a kosárlabdaélet hazánkban, miként zajlik nálatok az online-munka?
Ahogy egész évben, most is hárman – Boldizsár Ferenc, Szabó Robert és én – készítjük a szakmai programot. Robi munkáját szeretném kiemelni, ő a srácok erőnléti fejlődéséért felelős. Idén rengeteget léptünk előre ebben a tekintetben, ami szépen visszatükröződik a felmérések eredményein is. Naponta küldünk ki anyagot, amiben fizikai és sportágspecifikus gyakorlatok egyaránt helyet kapnak, hétvégére pedig elméleti feladatokat jelölünk ki. Törekszünk a változatosságra, valamint arra, hogy kihívások elé állítsuk a játékosokat.
Hogyan viszonyulnak a fiúk a helyzethez, és a „megújult” edzéskörülményekhez?
Lelkesen csinálják a dolgukat, hiszen valamivel el kell ütni az időt, illetve alapvetően is egy igényes és szorgalmas együttesről van szó. Fényképekkel és videókkal dokumentálják az edzéseiket, amiket megosztanak egymással. Ez egy kis mosolyra, vidámságra ad okot ebben a nehéz helyzetben. A legrosszabb az egészben, hogy senki sem tudja, hol a vége. Biztos, hogy nagyobb lenne a motiváció, ha tudnák a fiúk, hogy mikorra kell topformában lenni. Ettől függetlenül elég intelligens ahhoz a csapat, hogy tudják, saját érdekük az edzésterv betartása.
Tizenegy éves koruk óta dolgozol együtt a fiúkkal, akik gyerekekből kamaszokká váltak a kezeid alatt. Mekkora utat jártak be játékosokként?
U12-ben egy hároméves projektbe vágtunk bele együtt, ami a serdülő korosztály végéig szólt. Amit addig kitűztünk meg is tudtuk valósítani, mindössze egy ponttal maradtunk le a 2018-as nagydöntőről. Rengeteget fejlődtünk az út során, így U16-ban sem titkoltuk, hogy a végső győzelemre pályázunk. Ennek elérése érdekében az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettünk az egyéni képzésre, technikailag és fizikálisan egyaránt. A munkánkat igazolja, hogy négy játékosunk is bekerült a korosztályos válogatottba. Személy szerint nagyon büszke vagyok a csapatomra, és úgy gondolom, felfelé ível a pályájuk.
