A 184 cm magas, 83 kilogrammos testsúlyú védőjátékos 1999. április 17-én, Dunaújvárosban született. Serdülőként igazolt Székesfehérvárra és eddigi pályafutásának java részét is ott töltötte. Tizenöt évesen mutatkozott be a Fejér megyeiek U18-as csapatában. Már az első szezonjában bajnoki címet szerzett az EBJL-ben, miközben az osztrák ligában 18, a hazai pontvadászatban 16 pontot termelt. Részt vett a Divízió 1/B csoportos világbajnokságon is, ahonnan aranyéremmel a zsebében térhetett haza. A 2016-17-es idényt a Casper Coyotes WSHL csapatában töltötte a tengerentúl, ugyanakkor ott volt a Divízió 1/A csoportos ifi, valamint a Divízió 1/B szintű junior vb-n is, ahol újabb aranyérmet akasztottak a nyakába. A következő szezonban Újpestre igazolt, 29 mérkőzést játszott az ERSTE Ligában, de részt vett a junior korosztály találkozóin, illetve a Divízió 1/A csoportos U 20-as vb-n is. A 2018-19-es idényben 52 meccset játszott és 17 pontot szerzett a Fehérvári Titánok ERSTE Ligás együttesében, ezen felül bronzérmet nyert a Divízió 1/B csoportos junior világbajnokságon. A tavalyi idényt Székesfehérváron töltötte, ezalatt főként az ERSTE Ligában hokizott. Öt mérkőzést kapott az EBEL-ben és begyűjtött egy EBYSL bajnoki címet is. Összesen 128 találkozón lépett a jégre a magyar bázisú nemzetközi ligában, miközben 27 pontig jutott. Nemzetközi tapasztalata jelentős, a WSHL-ben lehúzott szezon mellett négy korosztályos vb-n ölthette magára a címeres mezt. Kiss Roland fiatal kora ellenére rutinos játékosnak számít, akitől azt várjuk, hogy határozott és fegyelmezett védőmunkája révén tovább erősítse a mieink hátsó alakzatait.
A sokszoros korosztályos válogatott játékostól elsősorban arról érdeklődtünk, milyen tervekkel, szándékokkal igazolt Debrecenbe, de kíváncsiak voltunk a tengerentúl szerzett tapasztalataira is.
„Elsősorban azért döntöttem az átigazolás mellett, – kezdte válaszát a kiváló hátvéd – mert úgy éreztem, hogy váltásra, változásra van szükségem. Fehérváron igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, úgy éreztem, hogy sikerült is bizonyítani, de nem igazán kaptam pozitív visszajelzéseket, legalábbis az EBEL-csapat részéről. Ismereteim szerint Debrecenben újra egy erős gárda van kialakulóban és bízom abban, hogy itt több esélyem lesz arra, hogy magasabb szintre kerüljek!
A 2016-17-es idény, amelyet Amerikában töltöttem, sok tekintetben tanulságos volt számomra. Szakmailag kevés pluszt kaptam, a testjátékon volt a fő hangsúly, minden lehetséges helyzetben ütközni kellett. Nem is bántam, hogy nem ismertem senkit az ellenfelek közül, így valahogy könnyebb volt a palánkra nyomni őket. A család, akiknél laktam, sokat segített a mindennapokban, de ekkor sem ment egyszerűen az élet, hiszen ezer kilométerek választottak el a családomtól. A nyelvtanulásra azonban jó lehetőség volt, a nulláról indultam, de most már nem vesznék el odaát.
Debrecenben biztosan jobban telnek majd a napjaim, hiszen ismerősök és barátok közé jövők. A srácok java részét nem kell bemutatni, ellenfélként gyakran találkoztunk, és néhány korábbi csapattársam is itt hokizik, például Mazzag Dani és Sándor Flóri, akivel kicsi korunk óta a legjobb barátságban vagyunk.
Én mindig csapatcentrikus voltam, számomra „a csapat” az első és a legfontosabb. Bízom abban, hogy jövő tavasszal olyan szezont hagyunk magunk mögött, amelyikre valamennyien jóleső érzésekkel tekinthetünk vissza. Úgy hiszem, hogy az elvégzett munka akár a négyes döntőig is elrepítheti a mieinket! Tudom, hogy mindez még véletlenül sem ilyen egyszerű, de én nem szeretem az esetleges gondokat, kudarcokat emlegetni, inkább a jó dolgokra összpontosítok. Ide tartoznak a szurkolók is, akikről pozitív benyomásokat szereztem a debreceni meccseinken. Kérem, hogy jöjjenek el a találkozóinkra, buzdítsanak bennünket és tegyenek hozzá legalább annyit az eredményeinkhez, mint azt a korábbiakban tették!”
