Csapó Kyra: “tudom, hogy a Lokinál a Csapó név kötelez”

A kapus két évre kötelezte el magát a DVSC SCHAEFFLER együtteséhez, s azt már a szerződés aláírásakor elmondta, hogy vonzó számára a Loki mögött álló szurkolótábor, a klubnál folyó szakmai munka és a nemzetközi kupaszereplés lehetősége

0

csapo_kyra_2020-1024x577-300x169 Csapó Kyra: "tudom, hogy a Lokinál a Csapó név kötelez"Fotó: kohaszkezi.hu / Sacca

„Nagyon jól éreztem magam a Debrecenben töltött néhány nap alatt, a csapat abszolút befogadó volt és úgy érzem Köstner Vilmossal is megtaláltam a hangot – mondta Kyra. – Tóvizi Petrával és Bordás Rékával a válogatott keretben találkoztam, Kovács Annával pedig játszottam együtt Dunaújvárosban, a többieket a pályáról, ellenfélként ismertem. Ennek ellenére egy pillanatig sem éreztem, hogy új helyre kerültem volna, úgyhogy a beilleszkedéssel biztos, hogy nem lesz gondom.”

Csapó Kyra 2018-ban a Metz csapatával francia bajnoki aranyat nyert, a DVSC SCHAEFFLER-nél pedig egy német kapus, Ann-Cathrin Giegerich lesz a poszttársa.
„Láttam Ancát védeni, biztos vagyok benne, hogy jól kiegészítjük majd egymást – folytatta Kyra. – Különböző stílusban védünk, s az a lényeg, hogy egyikünk minden meccsen elkapja a fonalat.”

A debreceni kézilabdában remekül cseng a Csapó név, hiszen Csapó Erika tagja volt az 1987-es bajnokcsapatnak és az 1995-ben és 1996-ban EHF Kupát nyerő együttesnek is.
„Csak névrokonok vagyunk, de tudom, hogy a Lokinál a Csapó név kötelez, igyekszem megfelelni ezeknek az elvárásoknak is!”