Az utolsó esély előtt a DVSC?!

A szerdai játéknapon a DVSC a mérkőzés hajrájában szenvedett vereséget a Fehérvár otthonában, melynek következtében még nehezebb helyzetbe került a csapat. A folytatásban már nem lehet botlani, ahhoz, hogy életben maradjon a remény, nyerni kell a hátralévő fordulókban.

0

32-300x200 Az utolsó esély előtt a DVSC?!Fotó: Derencsényi István / DVSC

Lezárult a 30. forduló, mely debreceni szempontból, ugyan úgy, mint az előzők, nem alakult kedvezően. Kondás Elmér együttesétől bravúrt vártak a szurkolók, de nem sikerült pontot szerezni a Sóstói Stadionban a szerda esti mérkőzésen. A Loki mestere pedig alaposan megszervezte a csapat védekezését, mely működött is, egészen a 83. percig, viszont egy helyezkedési hibát kihasznált a Fehérvár, mellyel el is dőlt a mérkőzés. Érthetetlen, hogy ennél a szituációnál a rövid oldali kapufánál nem állt debreceni játékos, de ugyan úgy érthetetlen a szabálytalankodó Varga belépője is. Ezek a megmozdulások sajnos benne vannak középpályásunk játékában, örülhet, hogy megúszta sárgával, láttunk már ilyen szabálytalanság után piros lapot villanni. A helyzetek számát tekintve talán reálisabb lett volna a döntetlen, de várható volt, előbb-utóbb góllá érik a Videoton fölénye.

Úgy néz ki, a kiesés elleni harcból kiszállt a Zalaegerszeg, Újpest és a Paks, a kék-fehérek előnye 7 pontra nőtt, míg a lilák és az atomvárosiak 5 egységre távolodtak el a DVSC-től. Ami öröm az ürömben, és életben tartja a reményt, hogy a Kisvárda ebben a fordulóban nem szerzett pontot, jelen állás szerint a két piros-fehér alakulat között dől el, mely csapat folytathatja a következő szezont az élvonalban.

A folytatásban már nem lesz elég az egy-egy pont megszerzése, csak a győzelem tarthatja életben a debreceni reményeket. Vasárnap keleti rangadó vár a Lokomotívra, az 5. helyen álló DVTK látogat a Nagyerdei Stadionba. A borsodi alakulatnak sem tett jót a kényszerszünet, az újrakezdés utáni 5 mérkőzésen csak 4 pontot tudtak begyűjteni. Ennek a találkozónak szinte csak a Loki számára van tétje, hiszen a Diósgyőr már nem érhet oda a dobogóra, viszont rangadóról lévén szó, biztos, hogy oda fogják tenni magukat. Nem vár könnyű mérkőzés Kondás Elemér együttesére, ráadásul Bódi Ádámra nem számíthat a vezetőedzőnk, mivel Fehérváron piros lapot kapott. Nem tudni pontosan mi is történt, de ha a jegyzőkönyvbe az került, hogy megsértette a játékvezetőt, előfordulhat, hogy a Loki karmesterét már nem látjuk a pályán a hátralévő fordulókban.

Az alsóház jelenlegi állása:

7.ZTE FC                                      30       10       9         11       6         39

8.ÚJPEST FC                                 30       10       7         13       -5        37

9.PAKSI FC                                   30       10       7         13       -7        37

10.KISVÁRDA MASTER GOOD         30       10       5         15       -4        35

11.DVSC                                       30       9         5         16       -14     32

12.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC           30        4         2         24       -45     14

Legnagyobb – már ha nem az egyetlen riválisunk –  a Kisvárda a 31. fordulóban Kaposvárra látogat, nagy eséllyel három ponttal térnek majd haza a somogyi fővárosból, kérdés, a vendéglátók melyik arcukat mutatják hétvégén. A Paks a Puskás Akadémia otthonában lép pályára, az Újpest pedig az Üllői úton vendégszerepel.

Sorsdöntő forduló előtt áll a DVSC, ha nem sikerül itthon tartani vasárnap a pontokat, a riválisok viszont nyernek, szinte borítékolható, hogy az élvonal következő évi küzdelmei debreceni csapat nélkül kezdődnek meg. Taktikázni, mérlegelni már nem lehet, csak a győzelem az elfogadható!