Öt éve a sportos és egészséges egyetemért

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének létrehozásával sikertörténet kezdődött 2015-ben. A testkultúrával, az egészséges életmóddal, sportinnovációval, a rendszeres testedzéssel és az ezek hátterében álló folyamatok vizsgálatával kapcsolatban is magasabb szintre lépett a DE.

0

20200204-02-060-DE-BS-300x200 Öt éve a sportos és egészséges egyetemértFotó: unideb.hu

A Debreceni Egyetem regionális sporttudásközpontként működő Sporttudományi Koordinációs Intézetének (DESKI) évek óta komplex küldetése a sporttudományi képzések fejlesztése mellett az egyetemen folyó sport és a kapcsolódó tudományterületek koordinációja, a hazai és nemzetközi sporttudományi témájú kutatás-fejlesztés-innovációs pályázatok előkészítése. Vállalták az akkor még tervezés alatt álló Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ (SET), valamint fitnesz centrum (UNIFIT) sporttudományi és sportszakmai irányítását is. Az egyetemi testnevelés, a szabadidő- és versenysport megszervezése mellett minden sporttal, fizikai aktivitással, testneveléssel kapcsolatos területen segítik és támogatják a régiót.

– Ahhoz képest, hogy Debrecen és az egyetem mennyire sportközpontú, sportot szerető és értő, az egyre növekvő egyetemi, városi és regionális igényekhez képest hiányt szenvedett korábban a sport-háttértámogatásban, szakemberképzésben. Az egyetemen 2010 óta létezett ugyan a sportszervező alapszak, de humán erőforrásban, sportinfrastruktúrában és sporttudományi támogatásban is lépni kellett. A Debreceni Egyetemen előre gondolkodtak, startégiát láttak a sportban, hiszen ez az ágazat az egyik legdinamikusabban növekvő iparággá vált, egyetemi, felsőoktatási téren rövid idő alatt sikerült eljutni egy olyan szintre, ami máshol évtizedekig tarthat. Tények, adatok, trendek alapján, fenntartható módon, tudatosan, a nemzetközi kapcsolatok folyamatos bővítése és reális koncepció alapján történik a sport fejlesztése az egyetemen – fejtette ki a hirek.unideb.hu-nak Balogh László, a DESKI igazgatója.

Az elmúlt öt évben a sport területén új szakok indultak a DESKI kezdeményezésére, így például tíz szakpárban megjelent a testnevelő tanárképzés, a gyógytestnevelés-egészségfejlesztés tanárszak, a teljesítménydiagnosztikai-sportanalitikus és lovaskultúra szervező szakirányú továbbképzés is elérhetővé vált a Debreceni Egyetemen. Az országban elsőként elindult a GTK-n sportközgazdász mesterszak, fut a sportszervezés-rekreációszervezés alapszak, és akkreditáció alatt van a sportmérnök mesterszak is. Az intézet a Magyar Kézilabda Szövetség EHF Nemzetközi Edzőképző Központjával közös edzőképzésbe is kezdett, valamint részt vesz többek között a lovassportszervező, lovasedző agrármérnök alapszak, a komplex rehabilitáció mesterszak, az ápolás betegellátás alapszak gyógytornász-fizioterapeuta szakirányának akkreditációs és oktatói támogatásában is. Mindezek mellett rendszeresen tartanak sporttudományi workshopokat, konferenciákat, ilyen például az a nemzetközi kézilabda kapus konferencia, melyen olimpiai és világbajnok előadók szerepeltek.

Az intézetvezető kiemelte, hogy a testkulturális és sporttudományi képzési területen folyamatosan nő a jelentkezők száma, a mindennapos testnevelés bevezetésével az intézményekbe több testnevelő, sporttudós kell, a rekreáció folyamatos szakemberlétszámot követel szervezői és menedzsment oldalon is.

– Csak Debrecenben három kiemelt nemzeti akadémia működik, ahova a DEAC mellett szintén jól képzett sportszakembereket kellenek. A sportszervező alapszak 60-80 fővel indult 10 éve, ehhez képest a sporttudományi és kapcsolódó képzésekben jelenleg mintegy 800 hallgató tanul. Ez a vidéki egyetemek között magasan a legnagyobb szám. Ennek ellenére nem az a cél, hogy minél több hallgatónk legyen, hanem hogy minél több magasan képzett sportszakember végezzen, akik bárhol a világon megállják a helyüket. Sportképzéseinket a kezdetektől fogva úgy alakítottuk ki, hogy gyakorlatorientált tudást és kompetenciákat kapjanak a hallgatóink. Országosan egyedülálló, korszerű eszközparkkal oktathatunk sportélettant, edzéstudományt, sportpszichológiát vagy humánbiológiát az UNIFIT-nek és a SET-nek köszönhetően. Két online, angol-magyar nyelvű lektorált sporttudományi kiadványt is alapítottunk, 2 éve pedig az országban először, hivatalosan is akkreditált szakkollégiumot hoztunk létre, ami Nyirkos István nyelvészprofesszor, a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetem néhai rektorhelyettesének, a DEAC egykori labdarúgójának, örökös tiszteletbeli elnökének nevét viseli. Hallgatóink számos TDK és OTDK első helyet, különdíjat szereztek, valamint egyedülálló ösztöndíj-, mentor-, és tutorprogramban vehetnek részt – sorolta az igazgató.

Jelenleg négy doktori iskolában van sporttudományi témájú doktori témakiírás, így az alapszakoktól a doktori képzésig alternatívát tudnak nyújtani a sportot tanulni vágyóknak. A nem sportszakos hallgatók egyetemi testnevelési rendszerében, illetve a Sportiroda által szervezett hallgatói-oktatói-dolgozói sportrendezvényeken, félévente közel 8000 hallgatót mozgatnak meg, akik egyetemi tanulmányaik elvégzése után egészséges, jobban teljesítő munkavállalóként tudnak majd megjelenni a munkaerőpiacon. Ez is indokolta, hogy két éve, az országban példanélküli kezdeményezésként létrehozták az Életmódfejlesztési Klubot, aminek mára évente nagyjából ötezer tagja van.

– Ezen tevékenységek természetesen komoly sportinfrastruktúrát (DESOK, Sportgazdasági-menedzsment és teniszközpont), is igényelnek, melyeknek napi szintű üzemeltetését is az intézetünk látja el. Ha van létesítmény, akkor egyre többen kapnak kedvet a mozgáshoz, ráadásul ez az egyetem versenyképessége szempontjából is fontos – tette hozzá.

Balogh László úgy véli: a sport multidiszciplináris terület, hiszen minden tudományágnál van olyan kutatási téma, ami a mozgáshoz, a sporthoz kapcsolódik. Az intézet több karral és egyetemi egységgel is együttműködik a kutatásokban, ennek koordinálására hozták létre 2015-ben a Sporttudományi Kooperációs Kutatóközpontot. A kutatásokhoz kiváló hátteret teremtenek azok a projektek is, amelyeket az elmúlt években elnyert az intézet, és javában zajlanak, ilyen például az aktív idősödéssel kapcsolatos, a rendszeres testedzés pszichoszomatikus és immunológiai hatásait kutató, vagy éppen egy új sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikai protokoll fejlesztését megvalósító program. Ezek eredményeképpen a hazai és nemzetközi publikációik, köztük Q1-es, D1-es besorolású cikkek száma jelentősen növekedett. A DESKI tevékenységét erősíti az is, hogy a kezdetek óta kiváló kapcsolata van a DEAC-cal és a DEHÖK-kel.

– Az egyetemi sportklubbal való közös tevékenység a legelején is priortás volt, és az is marad, hiszen mérete, eredményei és tradíciója alapján kiemelt egyesületről beszélünk. A 101 éves DEAC számára sportszakembereket, testnevelő-edzőket, sportdiagnosztikai szakembereket, sportszervezőket, vezetőket, erőnléti edzőket is képzünk. Ez jó lehet a DEAC csapatainak, versenyzőinek, számunkra pedig kiváló gyakorlati képzőhely is, hiszen egy sportszervező vagy edző elsőosztályú csapatokat is felvonultató, nagymúltú klubnál sajátíthatja el a gyakorlati tudást. Rendszerszemlélet határozza meg az egyetemen a sportot, sok elemmel, és mindig van olyan elem, amely éppen húz, magával emelve a többi elemet, így megyünk szépen előre, megfontolva, egyről a kettőre. Köszönöm az intézet minden kollégájának és minden egyetemi és külső partnerünknek az elmúlt 5 év támogatását – tette hozzá a DESKI igazgatója.

Mint mondta, abban, hogy ennyire másként gondolkodik az egyetem a sportról, a korábbi egyetemi vezetők mellett, kiemelt szerepe van a jelenlegi  rektori-kancellári vezetésnek, akik meglátták a területben rejlő, sok szempontból kiemelkedő, fejlesztési lehetőséget, és az elmúlt öt év munkájának eredménye igazolja a kezdeményezést.