Volt egyszer egy DUSE, élt 10 évet – erre emlékeztek

Bár a DMVSC-hez hasonlóan a politikai akarat hívta életre, de az egyeteminek nevezett csapat letette névjegyét a debreceni labdarúgásban.

0

117193850_295552871674509_7125607385436748612_n-300x188 Volt egyszer egy DUSE, élt 10 évet – erre emlékeztek

Mi a DUSE együttesét a 101 éves DEAC története szerves részének tartjuk –  mondta Jávor András klubelnök szombaton az 1979-ben életre hívott, és 10 évet élt klub egykori játékosaival megrendezett összejövetelen. Ezzel emlékeztetett arra, hogy a 41 éve pártpolitikai döntéssel életre hívott klub sportsikerei elvitathatatlanok, hiszen a másodosztályú gárda rögtön az első bajnoki szezonban a 4. helyen végzett a pontvadászatban. Többek között a Loki korábbi legnagyobb riválisát, a Nyíregyházi Spartacust is megverte 2-1-re, aminek értékét emeli, hogy a szomszédvár együttese ennek ellenére feljutott az élvonalba.

117304527_294535954955447_2455110037920877681_n-204x300 Volt egyszer egy DUSE, élt 10 évet – erre emlékeztek

A DEAC elnöke hozzátette, mi sem bizonyítja jobban a négy évtizede elért sportsikerek értékét, mint az, hogy az egykori játékosok közül többen az ország másik szegleteiből is eljöttek a találkozóra.

117306109_2972639379508431_6061045020541695780_n-300x201 Volt egyszer egy DUSE, élt 10 évet – erre emlékeztek

Bács Zoltán egyetemi kancellár arra hívta fel a megjelentek figyelmét, hogy a debreceni labdarúgás krónikásával, Sándor Mihállyal közösen tett vállalásuk eredményeként már elkészült és nyomtatásra vár a DEAC történetét feldolgozó második kötet, a harmadik pedig a DUSE-val fog foglalkozni. Mint kiderült, részben ennek is köszönhető a találkozás, hiszen az egykori főszereplők az emlékek felidézésével nagyban segíthetik a szerző munkáját. A város futballtörténetének fáradhatatlan fürkéssze egy vallomással kezdte:

Lokista érzelmű szurkolóként egyik felülről jött intézkedéssel életre hívott klubért sem rajongtam, de a DMVSC és a DUSE iránti unszimpátiám ma már a múlté. Hozzátette, – tudjuk, az akkori döntés szereplői, a játékosok és a klub-, illetve szakmai vezetők nem tehettek a történtekről. Részesei lettek valami öszvér megoldásnak, amit szocialista profizmusnak lehetne nevezni. A jugoszláv modellt másolva ez egy kísérletnek számított a hatalom részéről, ami azonban a ’80-as évek második felére kifulladt a bázis vállalatok csökkenő érdeklődése miatt. Emlékeztetett rá, hogy a kezdeti lendület viszont dobogóközelbe repítette a Nagykaposi Elemér által vezényelt új alakulatot, melyben később a kék-sárgára váltott Lokiból kimaradó kedvencek, Somogyi Mátyás, Potyók Lajos és Maczkó Gyula is játszott, de a 10 éves fennállása alatt még sok DVSC-hez is köthető játékos és szakvezető fordult meg a DUSE-ban.

117301553_645708632970191_3060431522741206553_n-224x300 Volt egyszer egy DUSE, élt 10 évet – erre emlékeztek

A mát reprezentáló DEAC mezekbe bújó egykori játékosok előbb egy csoportképre álltak össze a találkozónak helyet adó egyetem főépületének legfelső emeletén, majd az egykori technikai vezető, Anton Pál irányításával mindenki elmondta, hogyan alakult a sorsa a DUSE-s korszakot követően.

117287818_1599020080258260_8432108201546930941_n-300x153 Volt egyszer egy DUSE, élt 10 évet – erre emlékeztek

A találkozó résztvevői:

Állnak balról: Kiss Sándor, Mező József, Varga Lehel, Balla Ferenc, Lakatos István, Vékony Gyula, Pistár János, Maczkó Gyula, Makszin Miklós, Fidler Sándor, Herczku József (DASE), Burai István, Szabolcsi Péter, Pöszmet Tibor a DEAC szakosztályvezetője, Anton Pál egykori technikai vezető.

Ülnek: Sándor Mihály, Bács Zoltán, Jávor András, Bőzsöny János, dr. Kormos Miklós egykori szakosztályvezető, Kerekes Csaba, Somogyi Mátyás, Kincses Sándor.

ÉP

Fotók: Égerházi Péter