Gyors, kombinatív játékkal győzte le az Újpestet a DEAC

Augusztus 14-én este a DEAC jégkorongcsapata lejátszotta első felkészülési mérkőzését, az ellenfél az UTE volt.

0

DEAC-UTE01_19-300x200 Gyors, kombinatív játékkal győzte le az Újpestet a DEACFotó: Derencsényi István/DEAC

Nyilvánvalónak tűnt, hogy a debreceni szurkolók ki vannak éhezve a hokira, ezt bizonyította, hogy a találkozó kezdete előtt egy ideig hosszan kígyózott a sor a Jégcsarnok bejáratánál. A drukkerek a karszalagjukat várták, hiszen „Covidos meccsről” volt szó, 400 főben maximált nézőszámmal. Lelkes szurkolókból tehát nem volt hiány, és a srácok mindent meg is tettek, hogy kiszolgálják a publikumot.

A fekete-fehérek komolyan megnyomták a találkozó elejét, alig több mint egy perccel a korongbedobás után már nagy tűzijátékot rendeztek a vendégkapu előtt. Az újpestiek nem ijedtek meg, Hetényi Zoli a 3. percben két remek védéssel bizonyította jó formáját, majd röviddel később ismét meleg helyzetben tisztázott. A mieink nagy tempót diktáltak, amit a fővárosi csapat igyekezett átvenni, eközben mindkét oldalon akadtak technikai hibák. Az 05.24-nél Sándor Flórián a kék vonalról nagy lövést küldött az újpesti kapura; a mieink eszméltek gyorsabban, végül Berta passzát Hári közelről értékesítette. Három perccel később Kiss Patrik tornáztatta meg a lila-fehérek hálóőrét, majd Novotny pillanatai következtek, sorozatban tesztelte Kiss Bence éberségét, de az összecsapásokat az újpesti kapus nyerte. A 13. percben Kuleshov lódult meg óriási sebességgel, de ez a lehetőség is kimaradt. Bár az újabb debreceni gól nem akart megszületni, a mieink gyorsan és jól kombináltak. 15.12-nél Benket állították ki, ám az előnyt nem tudtuk gólra váltani. 17.59 -nél Dalecky került a büntetőpadra, az UTE keményen megnyomta az emberelőnyös két percet, Hetényi Zoli vezetésével azonban jól zárt a debreceni védelem.

A 2. harmad elején már az első akciónk veszélyt hordozott; Izacky vágtatott el, Kiss Bence csak üggyel-bajjal tudta az éles szögből leadott bombáját hárítani. Az ellenakció végén Hetényi Zoli védett egy közeli lövést, majd Varga Arnold kék vonalas löketét hatástalanította. Nem sokkal később újabb Hetényi-mutatvány következett. 26.08-nál Mazzag Danira ráfújtak egy botfogást, de a másik oldalon Stadel is leült bottal akasztásért. A büntetőpadról visszaérkező debreceni csatár kiugrott egy előre vágott koronggal, a játékvezetők azonban lesállás miatt belefújtak az akcióba. 28.43-nál Bertánál láttak bottal akasztást a bírók, emberhátrányba kerültünk. 30.24-nél egy közeli újpesti lövés kijött Hetényi Zoliról, a kipattanóra jobban reagáltak a vendégek, Chris Bodó egyenlített. 31.03-nál szemet gyönyörködtető hazai támadás végén Szűcs István érkezett hajszálpontosan Dalecky átadására, ismét nálunk volt a vezetés. 31.15-nél Filbrandt ült ki játékkésleltetés miatt, a fórban nyomott a vendégcsapat, de nem tudtak gólveszélyt teremteni. A 36. percben remekül kevertek az újpesti harmadban a mieink, Bogesic kipattanójából Molnár Dávid növelte az előnyünket. A harmad végén az eredmény már nem változott, a debreceni B-közép Hetényi Zoli nevét kezdte skandálni, ami azért nem mindennapos esemény egy edzőmeccsen.

Alig fél perccel a 3. harmad kezdete után Selan szabálytalansága nyomán kaptunk egy emberfórt, amit annak rendje és módja szerint ki is használtak a mieink; 40.55-nél Szűcs István passzát Dalecky vágta a hosszú felsőbe. A gól után váltakozó játék folyt a jégen, jellemzően DEAC fölénnyel, az egyetemisták gyorsabban kombináltak és gyorsabban is gondolkodtak, mint az újpestiek. Ez érvényesült a 4 a 4 elleni játékban is; 49.38-nál megint Stadel és Mazzag kapott össze, 2-2 percet ültek durva játékért. Az 50. percben Sándor került a büntetőpadra, de a vendégek nem tudtak feljebb kapaszkodni. Kicsit bekeményítettek a lilák, 54.14-nél fogásért Phil Kisst állították ki. Az előnyben, majd azt követően jól zsugáztak az egyetemisták, főleg Izacky és Novotny voltak elemükben, az előbbi egy zúgó kapuvassal is jelentkezett. A hazai gárda biztosan tartotta az eredményt, ami a mérkőzés végéig már nem változott.

Összességében a srácok gyors, kombinatív játékkal lepték meg neves ellenfelüket és ebben az arányban is megérdemelten nyertek. A fiatalok végigjátszották a mérkőzést, külön öröm volt látni a 2003-as születésű Bartók András helytállását. Az új játékosok közül Szűcs István és Dalecky gólt szerzett, Kiss Patrik gond nélkül beilleszkedett az első sorba, Kloz, Kiss Roland és Bogesic pedig jól tartották a frontot hátul. Hetényi „Stonewall” Zoli ezen a találkozón is nagyszerűen védett, a bravúrokkal sem maradt adós. Az eredményt – edzőmérkőzésről lévén szó – nem szabad túlértékelni, de mindenképpen biztatónak lehet és kell tekinteni.

David Musial:Ahhoz képest, hogy az első felkészülési meccset játszottuk, nagyon jól teljesített a csapat, aminek nagyon örültünk – szögezte le a vezetőedző. – A játékosok keményen dolgoztak az elmúlt hetekben, ennek köszönhető, hogy szépen helyt tudtak állni. Az átigazolások alkalmával az volt a célunk, hogy olyan sportolókat szerződtessünk, akik jó karakterek és képesek beilleszkedni a régi játékosaink közé. Jelenleg úgy látszik, hogy jó döntéseket hoztunk. Ez a mérkőzés még csak a kezdet volt, de ezen az úton szeretnénk tovább menetelni!”

Felkészülési mérkőzés

DEAC – UTE 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)
Gólszerzők: Hári, Szűcs, Molnár D. és Dalecky, illetve Bodó