Fotó: DHK
Az 1. harmadot rendkívül erősen kezdte a hazai csapat, akik a legjobb kerettel álltak fel a mérkőzésre. Nehezen tudtuk felvenni a ritmust, a 6. perc elején a védőink rosszul cseréltek, az ellenfél szólóban vihette rá a korongot Antekre és lábai között helyezték a hálóba a pakkot. A harmad során többnyire alárendelt szerepet játszottunk, nehezen tudtuk lereagálni a helyzeteket, többször hiba csúszott a játékszervezésbe is. Ezt kihasználva, a miskolciak a 17. percben kontrából átjátszották a védelmünket, lövésük egy debreceni védő lábáról pattant a kapunkba.
A 2. játékrészben jóval nagyobb elánnal álltunk bele a meccsbe, sikerült is helyzeteket kialakítanunk, a hazai csapat keménykedéssel próbálta megtörni a lendületünket. Egymást érték a goromba ütközések, amelyek kakaskodásba csaptak át, de ezekből mi sosem jöttünk ki jól. A 29. percben emberhátrányból kaptunk gólt és már hárommal vezettek a miskolciak.
A 3. harmadban ment a legjobban a játék. A 46. percben Mihalik András remekül kivitelezett egyéni akciót követően betalált, de utána azonnal emberhátrányba kerültünk. Egy perccel később egy távoli lövés nyomán a korong az egyik védőnkről vágódott a hálónkba. Ezután sorozatban kaptuk az emberhátrányokat, pedig legtöbbször nem mi kezdeményeztük a belemenéseket. Kivédekeztünk egy hátrányt, de nem tudtunk időben rendeződni, a hazaiak megszerezték az ötödik találatukat is. Erre sikerült válaszolni; Mihalik egy kontra végén elfektette a védőjét, nagyszerű passzt adott Diószeginek, aki az üres kapuba helyezte a pakkot. A forgatókönyv a későbbiekben sem változott; sok helyzetet dolgoztunk ki, ám ezeket rendre kihagytuk. Kivédekeztünk egy emberhátrányt, de alig fél perccel a meccs vége előtt megint az ellenfél került fórba, amit gólra is váltottak, beállítva a 6-2 végeredményt. A debreceni hálóőrök 30-30 percet játszottak; Antek Tamás 18 lövésből kapott 3 gólt, Gönczi Bence 19 lövésből szintén hármat. A kapusok jól teljesítettek, mind a ketten hozták, ami elvártó volt tőlük.
U 21-es felkészülési mérkőzés
DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK 6-2 (2-0, 1-0, 3-2)
Gólszerzőink: Mihalik A. és Diószegi
György József: „Összességében elégedett vagyok a látottakkal, tekintve, hogy ismét eléggé hiányos kerettel tudtunk kiállni. Nagy öröm volt számomra Mihalik Andrist három szezon után újra a DHK színekben látni. Nagyon jól dolgoztunk, fizikailag rendben vagyunk, de egy ilyen képességű ellenféllel szemben még inkább a felszínre jönnek a hiányosságaink. A mezőnyjátékosok közül kiemelném Kaskötő teljesítményét, aki nagyon keményen puhította az ellenfél játékosait. Sajnos, a hazai csapat néha túl keményen és alattomosan hokizott, nem tudták elviselni a náluk fiatalabb játékosoktól kapott ütközéseket. A keménykedések gyakran sípszó után is folytatódtak, többször büntetlenül. A miskolci fölény a kapura lövésekben is megmutatkozott, 39-23 volt a kaput eltaláló lövések száma. A mieink nagyon sok helyzetet alakítottak ki, de ezúttal nem ment a gólszerzés.”