
Szolnoki Sportcentrum-DEAC 70-67 (18-18, 16-5, 25-13, 11-31)
DEAC: Pallai Petra 18, Szabó Zita 18 pont, Shirián Jázmin 7, Sós Anna 2, Hegedüs Dóra 4
Csere:Varga Rebeka 4, Futó Sára 4, Papp Lilla 6, Király Viktória 2, Papp Nelli 2, Lóczi Ilka
Vezetőedző: Kászoni Boglárka
Másodedző: Papp Alexandra
Szolnoki Sportcentrum: Márki, Béres, Fehérvári, Török, Berkó, Gyuricza, Miklós, Farkas, Nemeskéri, Munadri, Czékus, Jánosi
Vezetőedző: Tóth János
Kászoni Boglárka: A mérkőzés hullámzó volt. Volt amikor fej-fej mellett haladtunk, de arra is akadt példa, hogy az ellenfél 23 ponttal vezetett. A lányok az utolsó 10 percben megmutatták azt a játékot, amit elvárunk tőlük és megmutatták, hogy képesek harcolni és rövid idő alatt lefaragni 20 pontot. Az utolsó negyedben elkezdtünk úgy védekezni, ahogy az első perctől kellett volna. Lepattanózásban kiválóak voltunk, hiszen messzemenően többet gyűjtöttünk össze, mint az ellenfél, viszont a dobásaink pontatlanok voltak, ezen kell dolgoznunk, illetve a meggondolatlan passzainkon. Sajnálom, hogy nem jött össze a győzelem, de ez jó lecke volt, hogy ne a mérkőzés utolsó 10 percébe kezdjünk el csapatként játszani, küzdeni, hanem már az első pillanattól kezdve irányítsuk mi a játékot.





